Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Ingyenes lesz az első nyelvvizsga

2017. április 27. 18:59 // Forrás: mti
Ingyenesé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Novák Katalin az Országos Diáktanács ülése előtti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ezzel is segíteni szeretnék a fiatalok munkaerőpiaci versenyképességét, mert sokan beszélnek ugyan idegen nyelvet, ám stagnál azok száma, akiknek erről igazolásuk is van. A térítés utófinanszírozással történik majd, a sikeres vizsgát követően az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni a vizsgadíj kifizetését - tette hozzá.

Az államtitkár úgy vélekedett, a mai világban egy fiatalnak nélkülözhetetlen a nyelvtudás, és az is, hogy papírt, bizonyítványt is szerezzen ismereteiről. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: a kutatások szerint ugyan az elmúlt években emelkedett azoknak a 15-29 éves fiataloknak a száma, akik azt állítják magukról, hogy beszélnek idegen nyelvet, ám a nyelvvizsgával rendelkezők aránya stagnál. Az elmúlt években végzett felmérések szerint e korosztály tagjainak csupán 31 százaléka rendelkezik nyelvvizsga-bizonyítvánnyal - tette hozzá.

A kormányzat ezért döntött az első nyelvvizsga ingyenességéről, legyen ez akár közép-, akár felsőfokú. Ugyanakkor követelmény az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes megléte, a térítés összege pedig megegyezik az emelt szintű érettségi megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga díjával, vagyis 34 500 forint - mondta Novák Katalin.

vehir.hu
további cikkek
'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28 Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Az Euronics üzleteket működtető Vöröskő Kft. elsőként élt azzal az új szakképzési törvény által nyújtott lehetőséggel, amely során a munkavállalóik kereskedelmi értékesítő képzésben, valamint vállalkozási- és ügyviteli ügyintéző képzésben vehették át bizonyítványukat most szerda délután.     2024. március 20. 21:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.