Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Gé fáraó egy napra a VEN királya lett

2017. április 30. 15:04
Pénteken az utolsó csapat mutatkozott be a XVII. Veszprémi Egyetemi Napokon.

Találkoztunk már anarchistákkal, bolondokkal hidegekkel az elmúlt héten. Pénteken az egyiptomiak hódították meg a színpadot.

Mint ahogy az elmúlt héten megszokhattuk, a sablonszerű program ezen a napon sem változott. Az inverzegyetemi előadásokat követően kortesprogramok következtek. Minden csapat – a zsűrivel és a Diákrektori Hivatal csapatával kiegészülve – mutathatta meg mennyire szereti a sört, és milyen kreatív a homokvárak építésében.

Minden csapat kortesprogramját átéltem, vagy megfigyelőként, vagy résztvevőként ott voltam, de ha lehet ilyet mondanom, a KaraVEN csapat programjai voltak a legkreatívabbak.

Két feladattal készültek a csapat tagjai. Az első feladatban – kevert és sör helyett – fröccsöt kellett szívószállal a pohárba önteni. Majd pedig, ha már Egyiptom homokból kellett várat vagy más a csapatra jellemző szobrot készíteni.

Kis szusszanásnyi idő után a csütörtöki VEN híradót tekinthettük meg, amiben az akkori – már csak egy napig a hatalmon lévő diákrektor, Adél úrnő volt az "Ajjjajj rovat" riportere.

KaraVEN csapat filmje után egy jókedvű zenével és tánccal, egy kis színészi előadással fűszerezett főműsort láthattunk. A legvégén pedig ajándékokkal is kedveskedtek a nagysátort megtöltő VENbereknek.

Horváth Barna a Diákrektori Hivatal tagja tájékoztatta a csapatokat és a jelenlévőket, hogy innentől kampánycsend lép érvénybe. Ez azt jelentette, hogy ettől a pillanattól a csapatok csak arra buzdíthatják az embereket, hogy szavazzanak, de magukat az eddigiektől eltérve nem reklámozhatják.

A szavazás a Diákrektori Hivatal irodájban történt. Este fél 9-től várták a szavazni vágyókat a hivatal tagjai. A csapatok, és a szakszintű beosztást követve, magukra nem szavazhattak, csak a másik 3 csapat egyikét támogathatták. Az öregdiákoknak, illetve az örektoroknak lehetőségük volt a négy csapat közül választani. Hajnali 5 órakor a szavazást lezárták, több mint 300 szavazat érkezett be.

VEN
Krónusz-Riskó Annamária
Tál Dominik
további cikkek
Csőszerelők, pilóták, filmsztárok és alvilági lények masíroztak a belvárosban VEN Csőszerelők, pilóták, filmsztárok és alvilági lények masíroztak a belvárosban Hétfő este elkezdődött a 30. Veszprémi Egyetemi Napok, kedden pedig jelképesen a várost is megkapták a fiatalok pár napig, ami ugyanúgy az évtizedes hagyomány része, mint a felvonulás a belvárosból a felső kampuszhoz. A négy csapat jelmezekben, saját koreográfiával törte meg a keddi monotonitást Veszprémben egy rövid időre. 2023. április 25. 15:48 Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en VEN Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en Az ország legrégebbi egyetemi fesztiválja kezdődik el hétfőn Veszprémben, fennállása óta immáron harmincadik alkalommal. A VEN-en nincsenek titulusok, azaz a hallgatók és oktatók is egyszerűen csak egyetemi polgárok lesznek, akik között kötelező a tegeződés. Ez csak az egyik olyan hagyományos elem a VEN-en, ami túlélte már az egyetem névváltását, karok és képzések átalakulását, 1969 óta pedig változatlanul erősíti a városi rendezvények sorát. A jubileumi esemény beharangozó sajtótájékoztatóját csütörtök reggel tartották az egyetemen, ahol egy pilóta, egy pokoli teremtmény, egy hollywoodi színésznő és Super Mario is megjelent. 2023. április 20. 15:41 Az EFOTT-ra készülve szerveztek játékos napot az egyetemen Az EFOTT-ra készülve szerveztek játékos napot az egyetemen Pecsétgyűjtő játékot szerveztek szerdán a Pannon Egyetemen az EFOTT-tal karöltve abból az alkalomból, hogy az országos fesztiválnak és találkozónak idén nyáron a veszprémi egyetem lesz a házigazdája. 2023. április 6. 13:52 Majkával és Azahriah-val érkezik a harmincadik VEN VEN Majkával és Azahriah-val érkezik a harmincadik VEN Nyilvánossá vált az idei Veszprémi Egyetemi Napok utolsó fellépője is, így már teljes a lista, hogy kik érkeznek április végén a jubiláló fesztiválra. A koncertszervők mellett viszont pedig az egyetemisták is javában készülnek, akik a hagyományoknak megfelelően idén is négy csapatba szerveződtek, négy különböző tematika mentén. 2023. március 22. 11:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.