Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Töretlen népszerűség hatodik éve

2017. május 7. 4:29
Hatodik alkalommal díjazták a Sétál a család helyismereti program óvodás és kisiskolás gyerekek Veszprémről készült alkotásait.

Bár a városismereti program 2011 óta gyakorlatilag változatlan tematikára épül, még mindig nagy lelkesedést vált ki a gyerekekből. A Bakony-Balaton Környezetvédelmi és Oktatóközpont (BaBaKO), a Veszprém Megyei Levéltár és a megyei könyvtár helyismereti gyűjteménye által közösen létrehozott sétakönyvet idén 93 óvodás és kisiskolás töltötte ki, miközben a szüleivel, testvéreivel bebarangolta Veszprémet.

Némedi Lajos alpolgármester a péntek délutáni, Jezsuita templomban tartott eredményhirdetésen a kezdeményezés unikális jellegét méltatta. Bár a program korábban az ország figyelmét is felkeltette, máig sem igen tudni hasonló ötletről, amely így ötvözné a családi történetek, a közös séta, a minőségi családi idő és a helyismeret négyesét. Remélem, az így szerzett szép emlékek életre szólóak lesznek – fejezte ki jókívánságát az alpolgármester.

A 93 alkotást egyéni és teljes osztályoknak szóló emlékplakettekkel és oklevelekkel jutalmazta a zsűri, amelyeket a hagyományokhoz híven idén is Gizella királynétől, valamint Némedi Lajos mellett Stiegelmaier Józsefné és Takács Lajos önkormányzati képviselőktől vehettek át a gyerekek.

Annak ellenére egyébként, hogy a résztvevők továbbra is örömüket lelik a korábbi években kitalált füzetben, az ötletgazdák jövőre szeretnének újítani egy kicsit a tematikán, és szakértőkkel közösen már dolgoznak a következő tematikus, az 1956-os forradalomra építő számon.

A díjátadón Betty és barátai, valamint a Padányi gyerekkórusa működött közre.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37 Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Egy passiójátékon a néző sohasem tud úgy részt venni, mintha egy egyszerű színházlátogató lenne, aki csupán a színészi játékra alapozva engedi, hogy magával ragadja a történet. Ilyenkor az ember valóban be akar futni a játéktérre, félrelökni a római katonákat, szétvágni a farizeusok közt és megmenteni Jézust. De aztán mégsem teszi, ahogy kétezer évvel ezelőtt Júdeában sem tette senki. Csak sodródik a tömeggel, miközben kezdi megérteni az ünnep igazi üzenetét. Ahogy az Veszprémben is történt virágvasárnap délután. 2024. március 25. 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.