Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

„Ki visszaadja, amit lát, kit megérint a nagyvilág”

2017. május 10. 4:30
Kiállítást nyitottak meg a Pannon Egyetemen a Pannon Egyetem Fényképészkörének munkáiból. A kiállítók az utóbbi időben készült kedvenc képeik közül válogattak.

Az ünnepélyes és nagy érdeklődéssel kísért kedd esti megnyitón Tál Dominik, a fényképészkör megbízott vezetője köszöntötte a vendégeket és a kiállítókat. Köszönetet mondott támogatóiknak, akik a kiállítás megszervezésében is segítségükre voltak.

Tál DominikTál Dominik

Rupert Tamás, a fényképészkör alapító elnöke a PEF történetét elevenítette fel. A Fényképészkör 2009 februárban kezdte meg munkáját, azóta rengeteget fejlődött. 2009 szeptembere óta az öntevékeny körök közé tartoznak. A 2009/10-es tanévben sokszor járták a várost fényképezőgéppel a kézben, és jobb szemmel a keresőn át látták meg azt a világot, amit csak is a fényképészet képes megfogni.

Ruppert TamásRuppert Tamás

Több egyetemi hallgatóról is készítettek portfóliókat, voltak egyetemi rendezvényeken, megmozdulásokon és próbáltak a tőlük telhető legjobb módon exponálni az előttük zajló eseményeket.

Pannon Egyetem FényképészkörPannon Egyetem Fényképészkör

Rupert Tamás megnyitó beszédében elmondta: öröm látni, hogy az elmúlt 8 év változásai ellenére is megmaradt egy jó csapat. Minden tag a hobbijának él, a saját és mások szórakoztatására fotóznak.

Idén is sikerült a fényképészkör tagjainak színvonalas kiállítással készülniük. További sikereket és „hosszú virágzást” kívánva a kulturális csapatnak nyitotta meg Rupert Tamás a fényképészkör első 2017-es kiállítását.

Bircher ZsófiaBircher Zsófia

A megnyitón kulturális műsorral közreműködött Bircher Zsófia, mérnökinformatikus hallgató. Előadásában hallhattuk az eseményhez illő, Aranyosi Ervin A fénykép örök című versét.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Petőfi Színház Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Pénteken délután hivatalosan az első napjával, valójában a nulladik nap után már a másodikkal vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől Lélekig Fesztiválja. Magyar kuriózumként a veszprémi teátrumnak ezúttal is sikerült a programjával a színházat tágabban értelmezni a színjátszásnál, olyan társadalmi üzenetek közvetítőjeként léptek fel, amelyek mindenkit érintenek, nemtől, kortól, vallástól, szociális helyzettől függetlenül. ma 9:00 Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. tegnap 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. tegnap 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. 2024. április 18. 22:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.