2017. januárjában halt meg Vathy Zsuzsa, József Attila-, Márai Sándor- és Prima-díjas, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag-és tisztikeresztjével is kitüntetett író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Írószövetség tagja, akit méltatlanul sokan „csak” Lázár Ervin özvegyének neveztek- hangzott el az idei Gizella Napokhoz kapcsolódó emlékesten.
Az íróról, életpályájáról és műveiről dr. Ács Anna irodalomtörténész, Brassai Zoltán irodalmár, dr. Paczolay Gyula nyugalmazott egyetemi docens, dr. Papp Sándor egyetemi tanár, és Raffai István, az Új Horizont egykori főszerkesztője beszélgetett.
Vathy Zsuzsa 1940. április 15-én született Pápán, itt érettségizett, majd a Veszprémi Vegyipari Egyetemen végzett olajmérnökként, később a százhalombattai olajfinomítóban dolgozott vegyészmérnökként.
Öt évig dolgozott az „olajszakmában”, amikor rájött, hogy nem az olaj, hanem az ember érdekli, aki nem csak az olajjal, hanem mindennel foglalkozik- emlékezett vissza Brassai Zoltán. Vathy első novellája 1968-ban jelent meg, két évvel később pedig már újságíróként dolgozott. 1986-tól a Képes 7 gyermekrovatának, 1990–92 között pedig a Kortárs prózarovatának szerkesztője volt. A rendszerváltás után tárcákat, riportokat és cikkeket is írt a Magyar Nemzetnek, és a Heti Válaszban is jelentek meg írásai.
Vathy Zsuzsa magát „földhöz kötött realistának” nevezte. Műveiben rendkívüli realisztikusan ábrázolta a gyermek- és ifjúkort, a nemzedéki ellentéteket, a fiatalság helykeresését, az életmódváltás nehézségeit és kudarcait. Írásainak szereplői a kallódó értelmiségiek, a nagyvárosi kisemberek, meghurcolt 56-osok, és a létbizonytalanságban élő cigány családok.
Brassai Zoltán
Brassai Zoltán szerint Vathy pontosan tudta, hogy mi a tehetségének természete, ennek megfelelően is írt.
„Jól ismerte az embereket, és jól is választott témákat. Ő az az írónő volt, aki megmaradt nőnek. Azt, és úgy írta meg, amit valószínűleg egy férfi nem tud.”
„Meghökkentően keveset tudunk róla, nem az volt, aki mindenképpen szerepelni akart, egyszerűen nem illett a személyiségéhez”- mondta a kerekasztal beszélgetésen Brassai, aki felháborítónak tartja, hogy mennyire nem foglalkoztak vele, ezért szerinte az irodalom és a közélet jelenlegi állapota a felelős. „Halálhírét is sok helyen csak rövidhírként, vagy alig jelentették meg.”
vathy zsuzsa -fotó:mti
Vathynak főként kisregényei lettek sikeresek, közülük a legismertebb a Ki látott rétisast? (1984). Több elbeszélés-kötete is megjelent, például az Adjál nekem vasfogat (1973), Lúdtalpbetét Adonisznak (1977), Az ősi háztető (1980), Éjjel a fűben (1985), Szívrepesve (1989) és a Túlélés románcai (1991).
Riportjait az Úgy hívtak, hogy nyúlpatikus (1983) és a Kvarcóra, ír himnusszal (1985) című kötetekben gyűjtötte össze.
További művei: Itthon vagyok (1987), Beszélő kert (1993), Itt a szépséget nézzük (1995), Búrkifli (1997), Kalandregény (1999), Gördeszkák és űrdeszkák (2000), Angyalhíd (2003), Herend, az más (2006), Életünk, halálunk (2007), Angolpark (2009).
Férje, Lázár Ervin Kossuth-díjas író volt, a Négyszögletű Kerek Erdő egyik alakja, Vacskamati Vathy Zsuzsáról kapta a nevét.
Címlapfotó: MTI
