Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nemzeti Összetartozás Napja - Kárpát-medencei Értékek Ünnepe Veszprémben

2017. május 17. 13:38
A Nemzeti Összetartozás Napja - Kárpát-medencei Értékek Ünnepe Veszprémben rendezvény idei programjáról tartottak sajtótájékoztatót szerdán. A rendezvényt a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány szervezi, és Veszprém Megyei Jogú Város támogatja. A rendezvényre június 2. – 4 között kerül sor.

Eddig Veszprémben még nem rendezték meg ilyen formában ezt a programot, melynek ötletgazdája Ovádi Péter önkormányzati képviselő. A háromnapos rendezvény fókuszpontja az erős összetartozás Veszprém és a környező települések, valamint a Kárpát – medence között.

Ovádi PéterOvádi Péter

Ovádi Péter elmondta, hogy veszprémiként öröm számára, hogy a városban méltó helyre került a nemzeti összetartozás napja. Veszprém hatóköre a közigazgatáson kívül sem szűnik meg, és ez a programokban is megjelenik, hiszen a Veszprémi Térségi Fesztiválon 12 művészeti csoport is szerepelni fog. Az összetartozást az is mutatja, hogy a rendezvényen a határon túli magyarok – Délvidék, Erdély, Kárpátalja - is jelenlesznek, akik Veszprémhez valamilyen formában kötődnek.

Dr. Horváth Zsolt kuratóriumi elnök részletesen bemutatta a június 2-4 közötti programot, melynek helyszíne az Óváros tér lesz.

Dr. Horváth ZsoltDr. Horváth Zsolt

Pénteken 15 órakor adják át a 2007-ben a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány által alapított Pedagógusok Kistelepülésért díjat. E díj üzenete, hogy a pedagógus sokkal több mint tanító és az iskola sokkal több mint oktatási intézmény. Ovádi Péternek köszönhető, hogy 2 év után újra át tudják adni a díjat. Idén 3 díjazott veheti át a különleges Herendi porcelánt és a pénzjutalommal járó elismerést.

S. dr. Perémi ÁgotaS. dr. Perémi Ágota

S. dr. Perémi Ágota a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója elmondta, hogy pénteken a Laczkó Dezső Múzeum vendége lesz dr. Bukovszki László történész. Előadásában az 1945 utáni időszakról, az áttelepítésről hallhatunk. A 16.30-kor kezdődő előadsra nemcsak történészeket, de az egyetemistákat és a téma iránt érdeklődőket is várják a Laczkó Dezső Múzeumba.

Szombaton Veszprémben vendégeskednek Felvidékről Zoboralja, Kárpátaljáról Téglás, Erdélyből Sepsiszentgyörgy – Veszprém testvérvárosa – és Délvidékről Szabadka képviselői, akik a vásáron szintén megjelennek kiállítóként, valamint a Veszprémi Térségi Fesztivál résztvevői is lesznek.

Szombat 10 órakor szabadtéri szentmisével kezdődik a programsorozat a Szent Imre téren, melyet dr. Márfi Gyula érsek celebrál. Felavatják a Szent Imre-szobrot, itt Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke mond beszédet.

11 órától népművészeti vásár nyílik a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak részvételével.

Farkasné Petrikowsky MariannFarkasné Petrikowsky Mariann

Farkasné Petrikowsky Mariann, a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület elnöke elmondta, hogy a vásáron minden szakága az egyesületnek – többek között gyöngyfűző, kovács, fazekas, mézeskalácsos, szövő, szalmafonó - jelen lesz a portékájával illetve a mesterségeket is bemutatják.

Örökség Zenekar, Szabó MiklósÖrökség Zenekar, Szabó Miklós

19 órától az Örökség zenekar lép fel. A sajtótájékoztatón Szabó Miklós, a zenekar vezetője elmondta, hogy megtiszteltetés számukra ilyen jellegű rendezvényen fellépni, hiszen a zenekar is az értékek mellett áll, a nemzeti értékeket és a nemzeti kultúrát szeretnék hirdetni dalaikkal, melyek többsége a kétórás koncerten hallhatóak is lesznek.

Vasárnap folytatódik a népművészeti vásár az Óváros téren. 14 órakor kerül sor a hagyományos mesterségek bemutatójára a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak közreműködésével.

15 órától néptánc gálát láthatnak az érdeklődők. E program vezetője Vastag Richárd, a népművészet ifjú mestere. A néptáncoktató elmondta: Veszprém és a környező települések néptánccsoportjait felkeresve készülnek a gálára, hogy színpadi formában bemutassák a néptánc kultúráját, örökségét.

Vastag RichárdVastag Richárd

A gálán többek között fellép az Egry úti óvoda és a Deák Ferenc iskola német nemzetiségi csoportja sváb táncbemutatóval; a Simonyi iskola 4. osztályosai, a Báthory iskola 2. és 5. osztályos tanulói, a Szilágyi iskola 4. és 5. osztályos diákjai. A gála végén a Gerence néptáncegyüttes ifjúsági csoportjának előadásában ismerkedhetünk meg helyi, bakonyi és balatoni táncokkal. A gálán 120-140 gyermek lép fel, 300 fős közösségi eseményre készülnek. A program zárása interaktív táncház lesz, ahol Salamon Zoltán és zenekara kíséri a táncosokat.

17 órakor kezdődik a nemzeti összetartozás napja ünnepi rendezvényea Városháza előtt, majd a programsorozat zárásaként 18 órától a színpadon Üzenet haza – az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület verses, táncos előadása lesz megtekinthető.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. ma 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. ma 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.