Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C

Elhunyt Széles Sándor úszóedző

2017. május 23. 19:41 // Forrás: mti
Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.

A kiváló szakember halálhíréről a családon keresztül Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke tájékoztatta az MTI-t.

Pályafutása során kiemelkedő eredményeket ért el az úszósportban, többek között 17 éven keresztül irányította Gyurta Dániel felkészülését, a csúcsra a 2012-es londoni játékokon értek fel, amikor is tanítványa világcsúccsal olimpiai bajnoki címet nyert. Szélesnek ugyancsak jelentős szerepe volt Risztov Éva londoni aranyérmében, mivel heteken át az általa vezetett edzői stáb készítette fel a 10 kilométeren győztes klasszist. Széles Sándor évek óta küzdött egészségi problémákkal, s a sikertelen riói szereplés után elváltak az útjaik Gyurta Dániellel. Márciusban vitték korházba, ahol kómába esett, és nem tért már magához.

Széles Sándort 2012-ben az Év edzőjének választották, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2015-ben bekerült a magyar úszósport halhatatlanjai közé.

vehir.hu
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. tegnap 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.