Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

A hősökre emlékeztek

2017. május 27. 12:30
A Magyar Honvédség Veszprém Radarezrede a veszprémi Alsóvárosi temetőben tartotta hősök napi megemlékezését pénteken délelőtt.

A magyar hősök emléknapját minden év május hónapjának utolsó vasárnapján tartják hazánkban. A hősi halált halt katonák és civilek emlékét őrző tisztelgés eredete 1917-re nyúlik vissza – hangzott el dr. Orosz Attilától, a Magyar Honvédség 54. Radarezredének tisztjétől. Orosz Attila beszédében végigvette az elmúlt száz év viharos eseményeit, háborúit, kiemelve a több százezer elesett magyar katona megpróbáltatásait és érdemeit.

Mint mondta, abban, hogy generációk nőhettek fel anélkül, hogy meg kellett volna tapasztalniuk a háború szörnyűségeit, elévülhetetlen érdemei vannak a magyar katonák és civilek hősies áldozatvállalásainak. – A mindenkori magyar hősök helytállásának köszönhetően élhetünk ma békében – emlékeztetett.

Ezt követően Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész és Szabó György református tábori lelkész tartott istentiszteletet hősi halottaink tiszteletére.

Zatkalik Dániel
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.