Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Veszprém megyében is gyűjti az aláírásokat a Jobbik

2017. május 27. 14:40 // Forrás: Jobbik
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Jobbik kezdeményezését a Bérunióra vonatkozó európai népszavazás tárgyában.

Ez azt jelenti, hogy a nyáron elektronikus formában, legkésőbb ősszel pedig papír alapon is elindulhat az aláírásgyűjtés abban a nyolc közép-kelet európai országban - köztük hazánkban - amely a kezdeményezéshez csatlakozott - írja közleményében Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője. - Egymillió aláírás összegyűjtése szükséges, de ennél jóval többet szeretnénk leadni, hogy ne söpörhessék le az asztalról a Bizottságban azon indítványunkat, mely szerint az "egyenlő munkáért egyenlő bért" alapvetés az Európai Unió alapelvei közé is be kell, hogy kerüljön. Az elmúlt 13 évben ugyanis, amióta az EU tagjai vagyunk, az árak a keleti és nyugati régió között kiegyenlítődtek, a bérek viszont leszakadtak, és egyre távolodnak.

Mindeddig egyetlen kormány sem tett ez ellen semmit - folytatja Kepli. - A Jobbik most ellenzékből megtette az első lépést, kormányra kerülve pedig végrehajtja a bérfelzárkóztatást. Az EU kohéziós politikájának, és ezen keresztül magának az Európai Uniónak is meg kell újulnia. Ellenkező esetben Magyarország véglegesen leszakad, az elvándorlás tovább folytatódik, a már így is kritikussá váló munkaerő-hiány pedig kezelhetetlenné válik. A Jobbik kezdeményezésének célja a folyamat megállítása és a felzárkóztatás megkezdése, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson. Ez Magyarország érdeke, ez Veszprém megye érdeke is!

vehir.hu
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.