Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Veszprémi pedagógusokat díjaztak

2017. június 2. 12:00
A város pedagógus-napi ünnepségén adták át a Ranolder-díjakat csütörtökön a Lovassy László Gimnázium tornatermében.

A városi pedagógusnapi ünnepséget Porga Gyula polgármester nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy történelmi korok, politikai rendszerek jöttek-mentek, de az oktatás mindig fontos maradt. Már Nagy Sándor, a macedón uralkodó nevelését is a kor egyik legnagyobb tudósára, Arisztotelészre bízták szülei. Az azóta eltelt kétezer év egyik legnagyobb vívmánya, hogy a minőségi oktatás már minden gyermek számára elérhetővé vált a fejlett világban. Az évezredes hagyományokkal rendelkező minőségi oktatás letéteményesei korunk pedagógusai.

A magyar oktatás aranytartaléka a pedagógus, aki nehéz körülmények között is a legjobbat hozza ki tanítványából.

A polgármester köszönetet mondott a pedagógusoknak azért, mert hivatásukat szeretettel, gondosan végzik. Munkájuk olyan gyümölcsöt terem, amihez nincs más fogható, a legnagyobb kincseket adják gyermekeinknek: emberséget és tudást.

A Ranolder-díjat idén is négy pedagógus vehette át.

Bárdfalvi Katalin a veszprémi Egry Úti Óvoda megnyitásától volt cselekvő szereplője az óvoda jó hírének megalapozásában és további sikeres működésének megteremtésében. Gyermekekkel való tevékenysége mellett óvodavezető-helyettesi pozíciót is ellátott. Nyugdíjazásáig, több mint 30 éven át bizonyította, hogy minden gyermekben rejlenek értékek, melyek kellő odafigyeléssel, szeretettel kibontakoztathatóak. A családihoz hasonló légkör kialakításával természetes módon fejlődhettek a rá bízott gyerekek. Úttörő szerepe volt az úgynevezett „dalos játék” zenei nevelés kialakításában, mely módszer hozzájárult a gyermekek zenei, érzelmi, értelmi fejlődéséhez és lelki erősödéséhez. Örömet és egyben küldetést jelentett számára, hogy a gyerekek megszeressék az éneklést, a dalos, mozgásos néphagyományokhoz is kapcsolódó játékokat. Kezdeményezésére elindult az óvodai úszásoktatás. Gyermekszeretetével, közvetlenségével, rendkívüli empatikusságával hozzájárult a gyermekek rendszeres testmozgás igényének kialakításához. Munkája elismeréseként 2008-ban a Veszprém Megye Közoktatásért Közalapítvány „Gyermekekért” díjban részesítette. Mind a gyermekek, mind a gyermeknevelésben dolgozó szakemberek számára példaképként szolgál, mintát mutat arra, hogy a szakmaiság és a gyermekek szeretete, tisztelete csak egységben értelmezhető. 2017-ben Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése kimagasló óvodapedagógusi munkája, valamint a zenei és testnevelés területén végzett példamutató tevékenysége elismeréseként Bárdfalvi Katalin részére Ranolder- díjat adományoz.

Ebele Ferencné 1982-től tagja a Simonyi Zsigmond Ének- Zenei és Testnevelési Általános Iskola tantestületének. 1995 óta az intézmény igazgatójaként vezeti és irányítja az iskola szakmai- pedagógiai munkáját. Elsődleges célnak tartja a tanulók kiegyensúlyozott személyiségfejlődését, az alkalmazható tudás megszerzését, az egészséges életmódra nevelést. Szaktanári munkája kiemelkedően magas színvonalú, fontosnak tartja a szakmai megújulást. Nagy szakértelemmel és elhivatottsággal végzi intézményvezetői munkáját, irányítása alatt az iskola folyamatosan fejlődik. Szakmailag és erkölcsileg meghatározó személyiség az általa irányított nevelőtestületben és Veszprém pedagógusainak körében egyaránt. 2008-ban munkája elismeréseként Veszprém város általános iskoláinak igazgatói az igazgatói munkaközösség vezetőjének választották. 2017-ben Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése magas színvonalú szaktanári munkája, valamint kiemelkedő intézményvezetői tevékenysége elismeréseként Ebele Ferencné részére Ranolder- díjat adományoz.

Poór Zsuzsánna 1981 óta dolgozik nyelvpedagógusként. A veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola nevelőtestületének 1995 óta tagja. Komoly szakmai tapasztalattal rendelkezik a gyermekkori idegen nyelvi nevelés terén. Az oktatás mellett tananyagfejlesztő tevékenységet is folytat, tankönyvíróként is kipróbálta magát. 2011-ben „Érdemes tankönyvíró” kitüntetői címben részesült. Fontos számára a szakmai megújulás, ezért modulíróként, módszertani tanácsadóként rendszeresen részt vesz idegen nyelvi kompetencia fejlesztési projektekben. Jelentős szerepet vállal az iskola nemzetközi kapcsolatainak kialakításában, szervezésében. Aktív részese az iskola mindennapi életének, több, mint egy évtizede szerkesztője az iskolaújságnak. Humorral, játékossággal, szeretetteljes légkör kialakításával, sok dicsérettel, biztatással teszi élményszerűvé diákjai számára a tanulást. Tanítványai számos alkalommal értek el városi, megyei és országos tanulmányi versenyeken rangos helyezést. A közösség együttműködő, meghatározó tagja, akinek ötleteire, tettrekészségére gyakran támaszkodik a nevelőtestület. 2017-ben Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése az idegen nyelv képzés területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként Poór Zsuzsánna részére Ranolder- díjat adományoz.

Ifj. Szathmáry Árpád 1982 óta a Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnázium nevelőtestületének tagja. 2010 óta az iskola igazgatója. Hatékonyság, eredményesség, méltányosság- a modern iskola hármas jelszava az ő ars- poeticája. Az élethosszig tartó tanulás és szakmai megújulás ösztönzi. A változásokhoz rugalmasan illeszkedő képzéseket, az innovatív pedagógiai folyamatokat szorgalmazza annak érdekében, hogy az iskola minden egyes szereplője sikeres és boldog éveket tudhasson magáénak. Több éve segíti a veszprémi Hátrányos Helyzetűek Egyesületének munkáját. A tehetséggondozás területén is aktív, tanítványai rendszeresen szerepelnek eredményesen országos és regionális versenyeken. Lelkes és elkötelezett vezetője a Természetjáró Szakosztálynak, melynek küldetése hazánk természeti szépségeinek megismerése, valamint az önkéntes munka iránti elkötelezettség erősítése. Pedagógiai munkáját, mint szaktanár, és mint intézményvezető nagy elhivatottsággal, hozzáértéssel, magas színvonalon végzi. 2017-ben Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése az oktatás- nevelés területén végzett kiváló szakmai munkája, valamint példaértékű vezetői tevékenysége elismeréseként ifj. Szathmáry Árpád részére Ranolder- díjat adományoz.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28 Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Az Euronics üzleteket működtető Vöröskő Kft. elsőként élt azzal az új szakképzési törvény által nyújtott lehetőséggel, amely során a munkavállalóik kereskedelmi értékesítő képzésben, valamint vállalkozási- és ügyviteli ügyintéző képzésben vehették át bizonyítványukat most szerda délután.     2024. március 20. 21:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.