Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

100 ezer forintot gyűjtött a Veszprém Megyei Kutató-mentő szolgálatnak a Fidelitas

2017. június 7. 17:15
Az összeget vasárnap délután, egy kutató-mentős napon adják át a belvárosi posta előtti téren, ahol bárki megismerkedhet a szervezet működésével.

A Fidelitas Veszprémi Szervezete kiemelten fontosnak tartja, hogy tevékenységük során a konzervatív, jobboldali politikai szerepvállalás mellett aktívan részt vegyen Veszprém és környéke közéletében is- mondta Bóka Bence elnök a szerda délutáni sajtótájékoztatón.

Elmondta, az elmúlt években több alkalommal tartottak jótékonysági süteménykóstolást, melyek sikeresnek bizonyultak. A legutóbbi alkalommal a Gizella napokon és a Nemzeti Összetartozás Napján árultak süteményeket egy önkéntes nőcsapattal karöltve, hogy a szintén önkéntesekből álló Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak segítsenek annak érdekében, hogy a főleg adományokból vásárolt eszközparkjukat tovább bővíthessék.

ihász norbert és bóka benceihász norbert és bóka bence

Ihász Norbert, a Fidelitas Veszprémi szervezetének alelnöke elmondta, a jótékonykodás során 100 ezer forintot gyűjtöttek össze a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak.

Az ebből befolyt összeget június 11-én, a 14 órakor kezdődő Kossuth utcai kutató-mentős délutánon adják át. Elmondása szerint a programon igazi mentősöktől lehet majd kérdezni, és szemtanúi is lehetünk egy kutyás mentésnek, valamint próbára lehet tenni a mentőkutyák szaglását. Az olyan mentéshez szükséges eszközöket, mint például egy „high-tech drón”, szintén meg lehet majd tekintetni a posta előtti téren.

Ge. Á.
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.