2017. október 21., szombat
Orsolya névnap

A balett jövő nemzedékének támogatása a célja

Viktória Podolskaya balettművészként már bejárta a világot, most a következő generációnak tanítja a táncot. Számos sikert tudhatnak gyermekeivel a hátuk mögött, most pedig egy gálaműsorral készülnek, mely június 17-én lesz látható a Hangvillában.

A gálaműsorral egy jubileumot is ünnepelnek, hiszen Viktória Podolskaya immáron 10. éve tanít Várpalotán a Képesség – és Tehetségfejlesztő Magániskolában. Ebben az évben nagyon sok gyermek jár balett óráira, de nagyon kevés lehetőségük van a tehetséges fiataloknak a fellépésre a versenyeken kívül, amikre a legerősebb tanítványokat tudja vinni. Szerette volna, hogy azok a gyermekek is, akik évközben jól dolgoznak, megmutathassák tehetségüket a családnak, barátoknak és a város lakóinak a színpadon.

Családias hangulatban telne a rendezvény, nem arról szólna, mint egy verseny, hogy a gyerekek tökéletesen teljesítsenek, hanem hogy jól érezzék magukat tánc közben. A gálán Viktória tanítványai lépnek fel, akik a zirci és a veszprémi csoport tagjai, valamint a veszprémi Bóbita és Csillag úti óvoda balett csoportja.

Viktória elmesélte, hogy egy hatalmas élményben lehetet része tanítványainak. Májusban rendezték meg a VI. Országos Klasszikus balett versenyt, ahol szép díjakkal tértek haza a gyerekek. A fellépőket elismert zsűritagok pontozták: dr. Lőrinc Katalin Harangozó-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára és újságíró, valamint Bombicz Barbara, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével és Tiszti-keresztjével kitüntetett, Bartók Béla és Harangozó Gyula-díjas pedagógus, a Győri Balett alapító és örökös tagja, a Győri Tánc - és Képzőművészeti Szakgimnázium volt igazgatója.

A versenyt háromévente rendezik meg szigorú szabályok szerint. Az első körben kötelező anyagot mutatnak be a versenyzők balett ruhában, kosztüm nélkül. Itt pontozzák a testtartást, az alkatot, vagyis a szakmai része e körben jobban megjelenik. A szabadon választott programot csak ezt követően táncolhatják el.

Viktória és tanítványai 4 koreográfiával – 2 duett és 2 szóló számmal – indultak el ezen a versenyen, és minden versenyszámmal helyezést értek el. Az egyik duett nemcsak III. helyezést ért el, de a zsűri különdíjjal is jutalmazta Kecskés Pétert és Bárány Zsannát, akik A kisherceg táncelőadás egy számát adták elő. A másik duett számmal Kecskés Rozália és Edvi Anna II. helyezést ért el. A két szóló tánc is eredményesen szerepelt: Edvi Anna II. helyezett, Kapitány Luca pedig III. helyezett lett. Lucát a zsűri két különdíjjal is jutalmazta.

Viktória arra törekszik, hogy át tudjon adni tanítványinak mindent, amit ő tanult. Sikerét az is bizonyítja, hogy tanári különdíjat kapott a versenyen. Nagy öröm volt ez számára, ám még nagyobb boldogsággal tölti el, hogy gyerekekkel foglalkozhat és a balett művészetét taníthatja nekik. Annak is örül, hogy már ismerik őket, és tudják egy ilyen neves versenyen is, hogy a várpalotai Képesség és Tehetségfejlesztő Magániskola balett csoport tagjai is részt vesznek.

Viktória nagy álma továbbra is egy profi táncművészeti iskola létrehozása Veszprémben. A városban egyetlen profi balett-terem sincs, amely elég tágas lenne, körbe tükörrel, rudakkal, jó padlóval. Azon gondolkodott, hogy ha a heti két óra munkával ilyen jó eredményeket sikerül elérniük, akkor mi lehetne, ha profi iskolában, több tanárral, heti négy-öt alkalommal tudnának foglalkozni a tanítványokkal.

A gyerekek igénylik és szeretik a balettet. Egy tanítványa orvos ajánlására kezdte el e táncot művelni. Nagyon sok sport és a táncnak különböző fajtái, mint például a ritmikus gimnasztika, műkorcsolya vagy a szinkronúszás, összefügg a balettal, és a balett alapjait magukba foglalják.

A művészeti iskola, a sport és a balett kapcsolatának erősítése Veszprémben már régóta álma, mert nagyon sok tehetséges fiatal van a városban. Sajnos az ilyen tehetséges gyerekeket Pestre kell küldenie továbbtanulni. Bízik abban, hogy talán lesz valaki, aki fantáziát lát a dologban, és esetleg szeretné támogatni az elképzeléseit – ezáltal a magas művészetet és a jövő nemzedékét.