Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Mert nem mindegy a burkolat a padlón és a falon…

2017. június 20. 9:59
Minőségi anyagokkal várja a Kertai Fürdőszoba Szalon!

Építkezni, felújítani nem kis feladat. Azzal, hogy megszületik a fejünkben egy elképzelés arról, hogy mit szeretnénk, izgalmas kihívás veszi kezdetét. Hiszen ma már akkora a választék, hogy elsőre bizony ijesztőnek is tűnhet. Megtalálom, amit keresek? Ha igen, milyen minőségben? A tartós is megfizethető lesz? Egyáltalán - mit is keresek pontosan?

Nyilván nem mindegy, hogy téglát vagy csempét szeretnénk beszerezni. Amennyiben eljutottunk a belső burkolatok kiválasztásáig, már hihetjük azt, hogy túl vagyunk a nehezén. Pedig itt is könnyen "eltévedhetünk", vagy legalábbis belebonyolódhatunk a részletekbe. Ekkor nem mindegy, hogy kihez fordulunk segítségért, illetve honnan szerezzük be házunk-lakásunk legmeghatározóbb stílusjegyeit.

Mert a fürdőszoba, a konyha (illetve a járólappal, kőburkolattal ellátott helyiségek) a legnehezebben változtathatóak. Hiszen amíg egy falat könnyen átfestünk vagy lecseréljük rajta a tapétát, addig egy csempézett fürdőszobának nem esünk neki kalapáccsal. Ezért különös körültekintéssel kell kiválasztani a mosdót, a csaptelepeket, a járólapot, a csempét, a kádat - tehát mindent.

A veszprémi Kertai Fürdőszoba Szalonban ehhez minden segítséget megkapunk. A könnyen megközelíthető Kistó u. 21 szám alatti mintaboltban több évtizedes tapasztalatával vár minket Kertai Sándor tulajdonos. Ez elsőre talán nem tűnik olyan fontos dolognak - pedig az. Tudnunk kell, hogy az internetes vásárlás hasznos dolog. De a mi esetünkben kiemelten fontos, hogy valódi színében láthassuk, megérinthessük, szemügyre vehessük a termékeket. Hiszen mint tudjuk, hosszú éveken keresztül fogják meghatározni a mindennapjainkat.

A Kertai Fürdőszoba Szalonban mindent megtalálunk. Széles-, mégis átláthatóan elrendezett választékból szemezgethetünk. Mindent egy helyen: segédanyagokat, kiegészítőket, járólapokat, csempéket, szanitereket és hozzáértő segítséget. Természetesen webáruházi kínálattal is várnak minket, hogy mindenképpen megtaláljuk amire vágyunk.

A Kertai Fürdőszoba Szalonban különös figyelmet fordítanak arra, hogy minőségi, mégis megfizethető anyagokkal tegyük otthonná lakásunkat. Tartós, esztétikus, használható - ezek jellemzik a termékeket, amikből Sándor segítségével garantáltan megtaláljuk az igazán nekünk valót. Ezen felül egész évben folyamatos akciókkal várják az építkező vagy felújító kedves vásárlókat!

Ne feledjük, ezek az anyagok évekig meghatározzák majd a mindennapjainkat! Gondosan válogassuk meg őket! A Kertai Fürdőszoba Szalon munkatársai ebben nyújtanak páratlan segítséget!

Kertai Fürdőszoba Szalon
8200 Veszprém Kistó u. 21
Telefon: (88) 325 208
Mobil: +36703661053
E-mail: csempefurdo@gmail.com
Nyitva: H-P 8:30-tól-17 óráig, Szombat 8-12 óráig

Galéria
Kertai fürdőszobaszalon
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.