Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Kézbe vehető a Séd legújabb száma

2017. június 21. 6:30
Családias körben és környezetben, a Pannon Egyetem egyik legszebb helyszínén, a várkertben mutatták be kedd kora este a Séd folyóirat nyári számát.

Nagy öröm a Pannon Egyetem és a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar számára, hogy a Séd folyóirat 2017. évi nyári szám bemutatójának házigazdái lehetnek az egyetem legszebb tanszékének kertjében - mondta dr. Horváth Géza dékán köszöntőjében.

A folyóirathoz kapcsolódóan a dékán elmondta, hogy bár a folyóiratot már régebben elindították a városban, a Séd „születése” mégis összefügg a veszprémi Európa Kulturális projekttel. Már csak azért is, mert a Pannon Egyetem is érintett a projektben. A folyóirat kiteljesedésében is bíznak az európai kulturális program kapcsán.

Archívum Archívum

Ladányi István, a folyóirat egyik szerkesztője hangsúlyozta, hogy bár a jelenlegi számban nincsen kiemelt témájuk, melyet minden oldalról körbejárnának, ám a városban folyó eseményekről – kiemelve a Gizella-napokat – aktuális problémafelvetésekről, mint a László Károly Gyűjtemény sorsa, valamint Veszprém épületeiről most is olvashatnak azon érdeklődők, akik kézbe veszik a nyári lapszámot.

Különlegessége lehet a mostani számnak a rovatszerű záró írása, mely Eszterházy Péter bejegyzése az egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének emlékkönyvében. Új szerzőket is köszönthettek az aktuális lapban, mint Asztalos István középiskolai tanárt, és debütáló íróként Szabó Lucát, a Lovassy László Gimnázium tanulóját.

A folyóiratot pörgetve figyelemfelkeltő volt számomra, hogy milyen sok egyetemi hallgató írása szerepel az új számban. Erről kérdeztem Ladányi István szerkesztőt, hogyan látja a fiatalok írásait, és elkötelezettségüket a folyóirat felé?

Archívum - Dr. Ladányi István Archívum - Dr. Ladányi István

Mint mondta, nehéz helyzetben vannak ők, mint szerkesztők, azzal kapcsolatban, hogy embereket találjanak a kritikák megírására, a hallgatók is akkor írnak, ha felkérik őket. Szövegeikből kiderül, hogy motiváltságuk és lelkesedésük az írás iránt szerencsés módon erős. Úgy látja, hogy számukra megtisztelő feladat, ha felkérik őket, és nem utolsó szempontból remek lehetőség publikációra, ami az önéletrajzukban is jól mutat.

A témák meghatározása után keresik fel a hallgatókat, és a szakjuknak megfelelő eseményt ajánlják nekik. A már rutinos hallgatókat pedig kihívások elé állítják és új témákkal ismertetik meg, ezzel is tréningezve őket.

A nyári időszakban Veszprémben felpezsdül a kulturális élet. Az őszi számban a szerzők javaslataira meglehet nem csak kritikai írásokat olvashatunk, de a városban zajló eseményekről egy összefoglaló írást, átfogó kulturális képet is kaphatunk Veszprémről.

Krónusz-Riskó Annamária
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37 Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Egy passiójátékon a néző sohasem tud úgy részt venni, mintha egy egyszerű színházlátogató lenne, aki csupán a színészi játékra alapozva engedi, hogy magával ragadja a történet. Ilyenkor az ember valóban be akar futni a játéktérre, félrelökni a római katonákat, szétvágni a farizeusok közt és megmenteni Jézust. De aztán mégsem teszi, ahogy kétezer évvel ezelőtt Júdeában sem tette senki. Csak sodródik a tömeggel, miközben kezdi megérteni az ünnep igazi üzenetét. Ahogy az Veszprémben is történt virágvasárnap délután. 2024. március 25. 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.