Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elfújta a napszél

2017. július 3. 4:29
Az UV-sugárzás okozta veszély kutyafüle ahhoz képest, hogy a Nap egy elektromos viharral bármikor visszalőhet minket a középkorba.

Pánikba esni persze nem kell, igazán veszélyes napviharok nagyon ritkán fordulnak elő - de előfordulnak, és az emberiségnek volt is "szerencséje" megtapasztalni, milyen galibát okozhat egy-egy nagyobb geomágneses vihar.

Az eddigi legnagyobb feljegyzett napvihar 1859-ben csapott le bolygónkra. Ekkor egy nagyobb napkitörés eltalálta a Föld mágneses terét. Augusztus 29-én a sarki fény elkezdett az egyenlítő felé terjedni, a déli féltekén Ausztráliából is látni lehetett a ritka jelenséget. Szeptember elsején és másodikán már a világ minden pontjáról látszott az aurora, a sarki fény a Sziklás-hegységben olyan fényesen világított, hogy az aranybányászok az éjszaka közepén felkeltek és reggelizni kezdtek, mert azt hitték, hogy reggel van; az Egyesült Államok északnyugati területein pedig feljegyezték, hogy olvasni lehetett a fényénél.

A problémát az okozta, ahogy a technológiai eszközök reagáltak a geomágneses viharra. A távírók tönkrementek, a készülékeket kezelő operátorokat több helyen is áramütés érte, a vezetékek szikráztak.

Akkoriban ez még nem okozott komoly bajt, éppen azért, mert a technológiát viszonylag szűk körben használták. Napjainkban azonban egy hasonló esemény beláthatatlan következményekkel járna. A számítógépek, háztartási berendezések, mobiltelefonok, gépjárművek azonnal tönkremennének. Internet és elektromos áram híján összeomlana a kereskedelem, az egészségügy, az államigazgatás, a közlekedés. Az emberiség teljesen a technológiára alapozza létezését, az élelmiszereket nem helyben állítjuk elő, gépesített szállítóeszközök és digitális logisztikai rendszerek nélkül nem lehetne megszervezni sem az élelmiszer-ellátást, sem a gyógyszerek elosztását, ami éhínséghez és járványok terjedéséhez vezetne.

A Lloyd's of London és az amerikai Atmoszférikus és Környezeti Kutatócsoport 2013-ban elvégzett közös vizsgálata szerint ma egy az 1859-eshez hasonló esemény csak az Egyesült Államokban 0,6–2,6 trillió dolláros kárt okozna. (Hogy érzékeltessük, ez nagyjából olyan gazdasági helyzetet eredményezne, mintha az állam két évig egyáltalán nem működne, se az iskolák, se a kórházak nem kapnának egy centet sem, nem fizetnének nyugdíjakat, nem kapnának fizetést az állami alkalmazottak, stb.)

Hasonló események egyébként a Nap működésének természetes velejárói, legutóbb 2012-ben történt ekkora mértékű napkitörés - az azonban más irányban lövellt ki a csillagunkból, és nem találta el a Földet. Az amerikai Nemzeti Tudományos és Technológiai Tanács 2015-ben kidolgozott egy Nemzeti Űridőjárás Akciótervet, aminek az előírásait betartva a tudósok szerint jelentősen lehetne csökkenteni az egy hasonló katasztrófa okozta károkat, a tanulmányt azonban a Trump-kormányzat a többi globális-természetvédelmi anyaggal együtt törölte a Fehér Ház honlapjáról.

Reméljük, ha esetleg szükség lesz rá, valakinél akad majd egy biztonsági másolat.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20 Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.