Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Perlaky-díjat vehetett át dr. Takács Júlia gyermekorvos

2017. július 3. 15:11
Július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Ez alkalomból Perlaky-díjat adnak át minden évben Veszprémben.

Nemcsak megemlékezésekkel ünnepli Magyarország az anyák megmentőjének 199. születésnapját, hanem országszerte elismeréseket osztanak az egészségügy dolgozóinak a Semmelweis-nap alkalmából, és az egészségügyben dolgozóknak is e napon köszönik meg egész éves munkájukat. A magyar egészségügy legnagyobb ünnepén az egészségügyben dolgozók kitartását, munkabírását, elhivatottságát méltatjuk.

A hétfőn a Dubniczay-palotában megrendezett ünnepségen dr. Halmai Anna gyermek háziorvos köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy az orvosok szakmája hivatás, a tudomány végzése szívvel-lélekkel. E rendszer minden tagjára egyaránt szükség van.

Dr. Halmay AnnaDr. Halmay Anna

Városunkban fontos az emberek közti jelenlét is, a háziorvosok a tudásukon kívül a személyiségüket is hozzáadják a betegek mielőbbi gyógyulásához. Beépülnek a családokba, szinte családtagok lesznek, és nem csak súlyos esetekben keresik fel őket. Az orvosi pálya egy életforma, ahol a nap 24 órájában készen kell lenni.

A gyermekorvosok sokrétű feladatot látnak el, a csecsemőkortól végigkísérik a fiatalok fejlődését. A gyermek háziorvosok munkája irigylésre méltó a páciens visszajelzésének tükrében – egy kisbaba mosolya, egy kisgyermek simítása, egy rajz vagy a régi páciens visszatérő felnőttként, mikor saját gyermekét bízza a doktorra.

Veszprém Város Közgyűlése 2017-ben dr. Takács Júliának adományozta a Perlaky-díjat, melyet Porga Gyula polgármester adott át.

Dr. Takács Júlia középiskolai tanulmányait a budapesti Semmelweis Egészségügyi Szakközépiskolában végezte. Érettségi után egy évig a II-es számú Gyermekklinikán dolgozott laboratóriumi asszisztensként. 1977-ben szerzett orvosdoktori diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Kezdetben a Veszprém Megyei KÖJÁL laboratóriumában dolgozott, majd ifjúságvédelmi orvosként helyezkedett el az Ifjúságvédelmi Szolgálatnál. 1983-tól a Megyei Kórház Gyermekosztályán helyezkedett el, ahol 1986-ig maradt. Még abban az évben eredményes szakvizsgát tett Csecsemő- és Gyermekgyógyászatból. 1988-tól hosszú időn át az Ifjúsági Orvosi Rendelőben, ifjúsági orvosként lelkiismeretesen végezte gyógyító- megelőző ellátását. 1999 óta gyermek háziorvosként, a 9-es számú gyermek háziorvosi körzet orvosa.

Dr. Takács JúliaDr. Takács Júlia

Munkáját kitartás, türelem és tolerancia jellemzi. Betegei és szüleik szeretik, tisztelik. Kollégáival szemben lojális, segítőkész.

A díjátadó után meghallgathattuk Palásti Máté gitárjátékát.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.