Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Villám kérdés-válasz a most induló nyugdíjas szövetkezetekről

2017. július 6. 14:52
Gazsi Attilát, a Meló-Diák Észak-Dunántúli Iskolaszövetkezet elnökét kérdeztük az idősek rugalmas foglalkoztatását lehetővé tevő Szomszédok szövetkezetről. A veszprémi régióban júliusban jelenhetnek meg az első munkalehetőségek.

A diákszövetkezetek mintájára a jövőben megalakulhatnak az idősek rugalmas foglalkoztatását lehetővé tevő közérdekű nyugdíjas szövetkezetek. Az Origo szerint a nyugdíjasok várhatóan már júliusban munkába állhatnak, a Világgazdaság pedig azt írta, hogy egy miskolci szövetkezet már benyújtotta a működéshez szükséges papírokat a cégbíróságra, azon keresztül augusztustól dolgozhatnak a nyugdíjasok.

Mi lesz a haszna a nyugdíjas szövetkezeteknek?

A nyugdíjasoknak korábban, a nyugdíj folyósításának veszélyeztetése nélkül csak korlátozott lehetőségük volt kiegészítő jövedelemhez jutni. A jövőben, a munkaerőpiac legmegbízhatóbb és korából fakadóan legnagyobb tapasztalattal rendelkező korosztálya szervezett formában juthat az elvárásainak megfelelő munkalehetőséghez. A jelenlegi munkaerő-piaci helyzet és a kapcsolódó közvélemény-kutatás is alátámasztja a jogszabályt kezdeményezők és elfogadók álláspontját, miszerint az aktív nyugdíjasok munkavállalási lehetőségeit ki kell bővíteni, továbbá figyelembe kell venni a korosztályi sajátosságokat.

A 2017. július 1-től megalapítható un. "Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek" biztonságos körülmények közötti munkavégzési lehetőséget fognak nyújtani a nyugdíjasok számára. A megbízhatóságot az iskolaszövetkezetekhez hasonló szövetkezeti keretek jelentik, ahol a munkavégzést vállaló tag munkakörülményei és megállapodott jövedelme is erősebb védettséget élvez az egyéni érdekérvényesítési lehetőségekhez képest.

Gazsi Attila / archív fotóGazsi Attila / archív fotó

A megrendelők a jelenlegi iskolaszövetkezetekkel szerződő cégek lesznek. A Meló-Diák milyen szinten fog szerepet vállalni?

A Meló-Diák alapítója és támogatója az első országos kezdeményezés, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezeti Hálózatnak, mely terveink szerint augusztusban már minden megyeszékhelyen ügyfélszolgálattal és széles munkaerő kínálattal várja az érdeklődőket. A Meló-Diák az elmúlt 30 év szövetkezeti és szolgáltatási tapasztalatával azt szeretné elérni, hogy a nyugdíjas szövetkezeti forma a következő időszakban elterjedjen és jeltős alternatív eszköze legyen a munkaerőhiány kezelésének.

Azt gondoljuk, hogy nem kizárólag az iskolaszövetkezetekkel elégedett megbízók keresik majd ezt a szolgáltatási formát, a vagyonvédelmi cégektől kezdve az egészségügyi szolgáltatókon át az adótanácsadókig, élet számtalan területén meg fog telepedni ez a szolgáltatási forma.

Mekkora igény mutatkozik a nyugdíjas munkaerő iránt a régióban?

Kutatásainak szerint az aktív, 65-70 év közötti nyugdíjasok 30%-a szívesen végezne olyan testhez álló munkát, mely heti néhány nap elfoglaltsággal jár, tekintettel van az életkori sajátossagaira, eltérő terhelhetőségére, valamint használhatja az élete során felhalmozott szakmai tapasztalatokat. Számításaink szerint a Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezeti Hálózat az idei évben 10-15 ezer nyugdíjasnak tud munkát ajánlani, 2018-ra ez a szám elérheti az 50 ezer főt országosan.

Veszprémben mikortól állhatnak munkába a nyugdíjasok?

Terveink szerint július második felétől konkrét elérhetőségekkel és lehetőségekkel jelentkezik az egész Észak-Dunántúlon működő "Északi Szomszédok" Nyugdíjas Szövetkezet, a szélesebb munkaválaszték szeptemberre várható!

Címlapfotó: Origo

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. 2024. március 12. 8:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.