Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A rajzfilmek evolúciója

2017. július 10. 4:00
Belegondoltam a mai gyerekek helyzetébe akkor, mikor belefutottam egy újabb animációs film – Az emojik előzetesébe. És elszörnyedtem. Lássuk milyen változásokon mentek keresztül a 20 évvel ezelőtti mesékhez képest a mai rajzfilmek.

Talán elsőre nem is gondolnánk, de a mesék kardinális jelentőséggel bírnak személyiségünk fejlődését illetően. Pszichológiai kutatások is bebizonyították, hogy azok a gyerekek, akiknek szülei keveset- vagy egyáltalán nem olvastak mesét, ennek hiánya később kihatott felnőttkori énképük fejlődésére és érzelemvilágára. Ebből is jól látszik, hogy milyen fontos szerepük van a meséknek, de ezzel együtt a rajzfilmeknek is!

Szörnyülködve szemléltem a napokban, hogy hová jutott a világ rajzfilm-ügyileg. A mesék, melyeken mi 20-30-40 éve felnőttünk, a mai gyerekek számára semmitmondónak és unalmasnak hatnak. Ezért nemcsak őket lehet hibáztatni. Csupán arra gondolok, hogy már az óvodában és az iskolában is azt látják, hogy a mesehősök, vagyis manapság már a szuperhősök röpködnek, porig rombolnak városokat vagy épp a világot mentik meg. A mai gyermekek talán már nem is tudják, hogy hol van a Százholdas Pagony.

Ahogy változik a világ, s vele együtt mi is, úgy alakul át a rajzfilmek világa is. A mesék egyre inkább vizuálisabbak és élményközpontúbbak lesznek, eleget téve ezzel a kor "igényeinek".

A mai animációs filmek azonnali fogyasztásra készülnek, a cél az, hogy minél hatásosabbak legyenek

– mondta Tóth Pál Balázs Béla-díjas filmrendező, aki többek között a Szentjánosbogarak nemi élete című animációs filmet is jegyzi. Hollywood az utóbbi években csak arra használja a rajzfilmeket, hogy még több és több pénzt sajtolhasson ki az emberekből. Erre „jók” például a folytatások is.

Ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy manapság is vannak azért aranyos rajzfilmek, én is nagy meserajongó vagyok, és inkább nézek meg este egy rajzfilmet, mint egy vígjátékot esetleg egy akció filmet. Személyes kedvencem is van a mai rajzfilmek közül. Az Agymanókat bármikor meg tudnám nézni.

Ne értsetek félre, szerintem is számos jól sikerült animációs filmet mutattak be az elmúlt 10 évben a moziban, de mégis úgy gondolom, hogy túlzásokba nem kellene esnünk ezen a téren sem. Nem látom indokolt helyét az olyan animációs filmeknek, mint a Virsliparti vagy Az emoji film.

Krónusz-Riskó Annamária
további cikkek
Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20 Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.