Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Egészségház épül a Kabay utcában

2017. július 12. 10:37
Három háziorvosi praxis és két védőnői szolgálat költözik év végén a Kabay utcában most épülő új egészségházba.

A munkaterületen szerda reggel Brányi Mária alpolgármester mutatta be a fejlesztést a sajtónak. Mint elmondta, egy korszerű, energiatakarékos épület jön létre, aminek nagyon kedvező fenntartási, üzemeltetési költségei lesznek majd. Ami az építkezést illeti, a beruházás háromnegyedrészt Európai Uniós támogatásból valósul meg: 126 millió forintot ad az európai közösség, amit az önkormányzat 48 millió forint önrésszel egészít ki. A tervek szerint már az idén használatba vehetik a létesítményt. A tervezett épület akadálymentes lesz, az ingatlanon belül 10 db közforgalom elől elzárt parkolóhelyet alakítanak ki.

A majdani egészségházba azok a háziorvosi praxisok költözhetnek majd, amelyek korábban az Ádám Iván utcában működtek, jelenleg pedig – ideiglenes megoldásként – a Komakút téri rendelőintézet harmadik emeletén rendelnek. Korábban arról is beszámoltunk, hogy az egészségház közelébe magánberuházásként gyógyszertár is költözhet a jövőben.

Az autóval közlekedőknek azt javasoljuk, hogy a következő hetekben kerüljék el a Kabay utcát: az egészségház építése miatt az utca elején megnövekedett teherforgalomra kell számítani, az utca végén pedig a Budapest úti csapadékvíz-elvezető csatorna kialakítása miatt kell korlátozásokra számítani. Az Ady Endre utca felől a Budapest útra érdemesebb a Diófa utcán keresztül áttérni.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés választás 2024 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz. ma 8:46 Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.