Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hatékonyabbá tenné az energiafogyasztást a VKSZ Zrt és az IBM

2017. július 17. 4:27
Közös, kísérleti projektet indított a VKSZ Zrt. és az IBM Magyarország konzorciuma, hogy megvizsgálják, miként tudnák minél hatékonyabbá tenni az intézményi közművek működtetését. Az eddigi fejleményekbe Dr. Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója avatott be minket.

Ahogy arról 2016 végén mi is beszámoltunk, az IBM Magyarországi Kft. konzorciumi partnereivel (CaptureZrt., Delta Systems Kft., Libra Szoftver Zrt., Pannon Egyetem) közösen együttműködési megállapodást kötött a VKSZ Zrt.-vel annak érdekében, hogy valós tesztelési eredményekkel támaszthassák alá a konzorcium által fejlesztendő alkalmazásokat. „Utóbbiak nemcsak a termelő és szolgáltató vállalatoknak nyújthatnak hasznos információkat, de rajtuk keresztül a lakosságnak is értéket szállítanak a műszerezettség, összekapcsoltság és intelligencia hármasán keresztül” – árulta el kérdésünkre dr. Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója.

A konzorciumi partnerek első ízben a városi intézmények közműveinek optimális működtetését célozták meg. „Májusban egy veszprémi óvodában és egy bölcsődében szereltünk fel okos mérőeszközöket, amelyek egy webes felületen keresztül folyamatos információval látták el a VKSZ Zrt. munkatársait a fogyasztási adatokról. Ez persze nem csak azért jó, mert így közel valós időben kapunk tájékoztatást arról, éppen mennyi vizet vagy áramot használ fel az adott intézmény, hanem azért is, mert egy-egy vészhelyzeti esetben, például csőtöréskor közüzemi szolgáltatóként rögtön be tudunk avatkozni.

Ráadásul a pontos adatok és visszajelzések révén könnyedén lehet optimalizálni és csökkenteni a költségeket. Egyáltalán nem mellékes gondolat ez, hiszen a városi költségvetés igen jelentős hányadát a városi intézményekkel kapcsolatos közműkiadások adják, miközben a megspórolt összeget akár égetőbb beruházásokra is lehet költeni. Az okos mérőrendszer teljes városi intézményrendszerre való esetleges kiterjesztésével pedig a környezettudatos városüzemeltetés irányába is fontos lépéseket tehetnénk” – magyarázta Temesvári Balázs.

Egyéb, hatékonyabb működést célzó megoldások esetében is történt már egyeztetés a Zrt. munkatársaival, illetve sikerült azonosítani a konkrét, optimalizálandó területeket és folyamatokat. Ehhez a konzorciumi partnerek három lekérdezést fejlesztettek ki, amelyek a LIBRA SmartCloudReportingEngine (LRE) eszköz segítségével egységes riportot készítenek a pénzeszközök helyzetéről és a városüzemeltetési feladatokról, amit aztán továbbítanak az önkormányzat felé, így a közös kommunikációs platformon keresztül megkönnyítik az együttműködést, adategyeztetést a városházi kollégákkal – tájékoztatott a vezérigazgató.

A fentieken túl a kísérleti projektben fontos szerep jut még az üzleti folyamatok modellezésének és menedzselésének is. Utóbbi vizsgálatával a közüzemi szolgáltató a papír alapú kommunikáció folyamatát szeretné gyorsítani, melyben a Pannon Egyetemen kifejlesztett ORENBI rendszer nyújt segítséget, amely grafikus módon támogatja majd a gyors és hatékony folyamattervezést, valamint a kapcsolódó digitális űrlapok összeállítását.

Bertalan Melinda
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.