Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Középiskolásoknak szóló Nyári Egyetemet tartott a Mérnöki Kar

2017. július 16. 11:35
A Pannon Egyetem Mérnöki Kara ebben az évben is megrendezte természettudományos érdeklődésű középiskolásoknak szóló nyári táborát Tihanyban. Idén július 3. és 8. között látta vendégül a táborozó csoportot a Somogyi József Művésztelep.

Az ország minden részéből érkező táborozók között többen is már visszajáró résztvevők voltak. A diákok a hét során a kar elismert oktatói által tartott előadásokat hallgathattak meg, fiatal kutató kollégáink látványos kísérletekkel tarkított interaktív foglalkozások keretében bővítették a résztvevők ismereteit. Madárgyűrűzéssel egybekötött geológia témájú túra keretében ismerkedhettek meg a Tihanyi-félsziget szépségeivel. A csapat egy napot az egyetemen töltött, ahol betekinthettek a laborok működésébe, testközelből ismerkedhettek meg a különböző, speciális eszközökkel, műszerekkel.

Az egész hetet átívelő csapatverseny során a diákok számot adhattak a héten megszerzett tudásukról, bizonyíthatták kreativitásukat és nem utolsósorban megtanultak csapatban dolgozni, a közös cél érdekében minél hatékonyabban együttműködni.


vehir.hu
további cikkek
Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Pannon Egyetem több oktatójának. 2019. szeptember 2. 14:23 Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetem az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül pályázatot nyújtott be az EFOP-3.2.14-17 számú „A középfokú oktatásban résztvevő tanulók nyelvtudásának javítása, valamint a sikeres emelt szintű idegennyelvi érettségire való felkészítés biztosításának megvalósítása” tárgyú felhívásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az EFOP-3.2.14-17-2017-00003 azonosító számú „Nyelvtanulással a boldogulásért” című pályázatot 330 000 000.- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A projekt 2018.január 1-jén indult és 2020. december 31-én zárul. 2019. június 25. 13:20 Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen A Pannon Egyetem és a Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet szabadegyetemet hirdet nyugdíjas korosztály számára Veszprémben. A havi rendszerességű programokon az egyetem, művészet, üzleti élet és kultúra szereplői hétköznapi nyelven adják át tudásukat. 2019. június 19. 12:00 Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Paks II. Akadémia néven képzési együttműködés jön létre az új atomerőművi blokkok kivitelezéséért felelős projekttársaság, azaz a Paks II. Zrt. és hat egyetem között. A Paks II. Akadémia program keretében szeptembertől vehetnek részt az érdeklődők az alapképzésre épülő atomerőművi üzemeltetési szakmérnök megnevezésű szakirányú képzésben. A Pannon Egyetem is a leendő képző intézmények között szerepel, az erről szóló támogatási szerződés aláírására szerdán került sor az intézmény Rektori Nagy Tanácstermében. 2019. május 29. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.