Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Holdfény járja át a szívem újra

2017. július 20. 4:30
Két, a Moonshiner szót nevében viselő együttes is érkezett Veszprémbe: a portugál Moonshiner és a holland The Hillbilly Moonshiners. Kik ők, mit tudnak, és hol találkozhatunk velük?

The Hillbilly Moonshiners

Péntek 23:00, Kossuth utcai szökőkút / Szombat 22:45, Óváros tér

Ahogy az USA dél-keleti és közép-nyugati részén játszódó sorozatokból, mint például a Justifiedból (A törvény embere), a Banshee-ből vagy az Outsidersből is tudjuk, a hillbillyk azok a hiányos fogazatú, beltenyészetben fogant, nagyrészt társadalmon kívül élő hegylakók, akiknek a lövöldözésen és azon kívül, hogy unokahúgaikkal hálnak, az a kedvenc szórakozása, hogy illegálisan moonshine nevű pancsolt szeszt főznek, amitől aztán még veszettebbek lesznek, mint eleve.

A The Hillbilly Moonshiners természetesen nem ennyire veszélyes brigád (és a foguk is mind megvan), bár ha azt vesszük, hogy bluegrass zenekarként, akusztikus gitárral, nagybőgővel, bendzsóval mai slágereket dolgoznak fel, többek között Beyoncétől, Katy Perrytől, The Weekndtől, Pharreltől és még Miley Cyrustól is, akkor azért sejthető, hogy ők sem vetik meg a „holdfényt”. Ahogy az is sejthető, hogy a Veszprémben tavaly fellépett, rokon műfajban utazó Steve ’n’ Seagullhoz hasonlóan nagy bulit fognak csapni a hegyi fiúk.

Moonshiners

Csütörtök 21:00, Kossuth utca közepe / Péntek 23:00, Gizella udvar / Szombat 23:00, Vár Áruház előtt

A portugál Moonshiners dalai az utcáról, utcasarkokról, sikátorokról, vörös lámpás negyedekről, tavernákról, a hajnali városról, whiskyről, sörről szólnak, Istennel illetve az ördöggel történő diskurzusokról és elrontott szerelmekről.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.