2017. augusztus 23., szerda
Bence névnap

Alkalmazást böködni az előadáson?

Kifejezetten a hangversenytermekbe szánt alkalmazást fejlesztettek, ami információkkal látja el a közönséget az éppen hallott művel kapcsolatban. Szentségtörés vagy követendő példa? Van-e helye a mobiltelefonnak a színházban?

A Fidelio kulturális portál a minap arról számolt be, hogy piacra dobtak egy Octava nevű alkalmazást. „Miközben a zene szól, apró kommentárok jelennek meg a kijelzőn olyan információkkal, mint a mű keletkezési körülményei, a kompozíció felépítése, a hallott hangszerek nevei és a többi.”

Fotó: esel.atFotó: esel.at

Elmondható, hogy a fiatalokat többnyire nem köti le a klasszikus zene, ami egyrészt életkori sajátosság – minél idősebb valaki, annál inkább képes értékelni, ha valami kirántja a napi pörgésből –, másrészt pedig korunk, a digitális társadalom jellemzője, hogy agyunk a multitaskinghoz szokott, nem érezzük komfortosan magunkat, ha csak egy dologgal tudunk foglalkozni.

A koncerttermi alkalmazás egy kísérlet arra, hogy feloldják az ellentmondást, és nyissanak a „digitális bennszülött” generáció felé.

Egyáltalán nem tartom ördögtől valónak, ha néha a hegy megy Mohammedhez. Elvégre a kultúrafogyasztásunk már ma sem olyan, mint a régi időkben volt: a színházak az amfiteátrumokból fedett épületekbe költöztek, világítást, hangosítást használnak, és nem csak szükségszerűségből, hanem művészi eszközként is. Ma már vannak feliratos operák, Verdi műveit láthatjuk úgy, hogy közben a háttérben kivetítőn a közönség anyanyelvén olvashatja, miről szól az olasz szöveg.

Illusztráció: GettyIllusztráció: Getty

Azt akarom ezzel mondani, hogy okosan tervezve az alkalmazások nem feltétlenül zavarják az előadást, hanem hozzá is tehetnek az élményhez. Sőt, az appnak még csak nem is kell oktató jellegűnek lennie, mint az Octava.

Az alkalmazás lehet a művészi koncepció része, az előadás ugyanolyan alkotóeleme, mint a díszlet vagy a koreográfia.

Persze a színház annál erősebb, minél emberközelibb – szó szerint: minél közelebbről láthatjuk a színészeket, annál kisebb, természetesebb gesztusokkal operálhatnak, és annál közelebb kerülhetünk a karakterekhez is – átvitt értelemben. A kamaraszínházi előadások is olyanok, mint a klasszikus zene: ahhoz, hogy az ember igazán értékelni tudja, meg kell érni hozzá, végig kell járni az utat. Ehhez lehet „kapudrog” az alkalmazással dúsított kísérleti színház.