Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

HÖOK: több új hallgatót vettek fel mint tavaly

2017. július 27. 8:38 // Forrás: mti
Ugyan az idén kevesebben - mintegy 105 ezren - jelentkeztek a felsőoktatásba mint tavaly, ám több új hallgatót vettek fel az intézmények; a pontos szám még nem ismert - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke csütörtökön.

Gulyás Tibor hozzátette: az elmúlt években 105 és 111 ezer között mozgott a jelentkező fiatalok száma. A legnépszerűbb szakok a gazdálkodás menedzsment, az óvodapedagógus, a mérnök-informatikus és a programozó-informatikus voltak. Mint elmondta: a ponthatárokat egyes esetekben az állam határozza meg. Ilyen a jogászképzés, aminél 460 pont volt a ponthatár; ettől néhány ponttal eltérhettek az intézmények.

Más esetekben az befolyásolta a ponthatárokat, hogy mely intézménybe hányan jelentkeztek egy adott szakra és mennyi volt a rendelkezésre álló hely - sorolta. A felvételről, vagy annak elutasításáról szóló SMS-eket szerda este már a legtöbb jelentkező megkapta, de a csütörtökön mindenkihez megérkezik az értesítés. A hivatalos határozatokat pedig augusztus 5-ig küldik ki - mondta.

Arról is szólt, hogy ezt követően mindenkinek, akit nem vettek fel lehetősége lesz fellebbeznie a döntés ellen, illetve pótfelvételi eljárásban is jelentkezhet valamelyik egyetemre, vagy főiskolára. Jelenleg 280 ezer hallgató tanul a magyar felsőoktatásban - tájékoztatott Gulyás Tibor.

vehir.hu
további cikkek
'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. 2024. február 8. 10:43 Petőfi Sándor, vagy Lázár Ervin műveit elemezhetik a ma érettségizők Petőfi Sándor, vagy Lázár Ervin műveit elemezhetik a ma érettségizők Hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák. Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló ad számot tudásáról. 2023. május 8. 11:23 Keddtől csütörtökig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések továbbtanulás Keddtől csütörtökig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések Keddtől csütörtökig egy alkalommal módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn. 2023. március 20. 9:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.