Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nekem is lehet világnapom?

2017. július 30. 21:03
A mai világban már szinte nem is furcsa, ha furcsasággal találkozunk. A megszokott és tisztelt világnapok mellett természetesen „ínyencségekkel” is találkozunk. Körbenéztünk, milyen különlegességek vannak az ünnepelt világnapok körében.

Össze sem tudtam pontosan számolni, hány világnapot „ünnepelünk” a világon. De tényleg mindegyiket ünnepeljük? Mindegyiket ismerjük? És tudjuk, hogy mit ünneplünk az adott emléknapon?

Ember legyen a talpán, aki képes megjegyezni, hogy mikor minek van a világnapja, hiszen még régen észben tartottuk a karácsonyt, a húsvétot, és a magyar történelem jelentős napjait, addig napjainkban már külön ünnep jut a csókolózásnak, párnacsatának, de a fordított gondolkodásnak is.

Tudták, hogy március 25-én van a magzatgyermek napja? Vagy azt, hogy május 17-én ünnepeljük a Homofóbia - ellenes világnapot? (Elnézést azoktól, akiknek mind ismeretes.) De ugye érdekes, hogy mik vannak? Ám ez nem minden. A csók, az alvók, a fehérneműk, és a szürke szín világnapja után azt hittem nem lehet „rosszabb”. És mégis! Összegyűjtöttem a számomra 5 legfurcsább világnapot. Íme!

Augusztus 3. péntekje: A férfiak szépítkezésének napja

Augusztus harmadik péntekjén a pasik nagyobb gondot fordítanak a szépítkezésre. A legbátrabb urak még kozmetikushoz is elmerészkednek.

Október 12.: A stresszoldó kiáltás világnapja

Ha mások számára is ismeretes, akkor talán nem lesz ciki, de ha nem, akkor se bánd, hiszen most már tényleg van okod, hogy sikíts és kiabálj.

November 19.: Legyen mindenkinek rossz napja!

Köszi, köszi, köszi! Jó lenne, ha előre fel lehetne erre készülni, és tényleg csak egy ilyen nap lenne minden évben!

Augusztus 8.: Csempéssz cukkinit a szomszédod ajtaja elé!

Eme csodás emléknapot az Egyesült Államokban találták ki, egy olyan évben, mikor a cukkiniből roppant nagy volt a túlkínálat.

Augusztus 28.: Körözz az egereddel az ikonok körül!

Nálam ez mindent vitt!

Ezek után úgy gondolom, még akár nekem is lehet világnapom!

Krónusz-Riskó Annamária
további cikkek
Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20 Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.