Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Szakrális emlékek nyomában

2017. augusztus 4. 5:33
Árnyas fák hűsében, a természet varázserejét felhasználva szakadhatunk ki a hétköznapokból a Bakony Kálváriáit meglátogatva.

A vallásra, a lelki elmélyülésre fogékonyak számára nem újdonság, hogy a Bakony és a Balaton-felvidék különösen erős szakralitással rendelkezik. A susogó fák ölelésében megbújó vallási emlékek tökéletes fogódzkodót adnak ahhoz, hogy egy kicsit elcsendesedjünk, megleljük a lelki békénket.

A tomboló kánikula közepette persze nem egyszerű rávenni magunkat, hogy kimozduljunk a légkondicionált lakásból vagy a part helyett más felé vegyük az irányt. Érdemes mégis egy próbát tennünk, hiszen ezeken a helyeken nemcsak kellemesen hűs levegő fogad minket, de a természet megejtő szépségében és a varázslatos építészeti örökség bűvöletében könnyebb lesz megfeledkezni a hétköznapi világról is.

A Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ajánlásával mutatunk öt kálváriát, amit útba ejthetünk a hétvégén.

Kislődi temetőkápolna és kálvária

Magával ragadó hangulattal bír a Déli-Bakonyban található kislődi temető kápolnája és kálváriája. A Tüttner Kálmán tervei alapján a XIX. század végén épült kálvária fennmaradásáért legtöbbet Rőthy Mihály plébános tette. Az árnyas fák között meghúzódó stációk terrakotta domborművei egy müncheni mester munkáját dicsérik.

Magyarpolányi kálvária-hegy és kápolna

Ajka felől érkezve, a 8-as főútról Bakonygyepesnél letérve érhetjük el a magyarpolányi kálváriát. A dombtetőre 153 lépcsőfok vezet, ahol a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére épített koronás kápolna áll. Körülötte a stációk közel életnagyságú faszobrai gyönyörködtetik a szemet, de ha korán reggel érkezünk, csodás napfelkeltében is részünk lehet. Tiszta időben akár a taliándörögdi Négyszögletes kerekerdőig is elláthatunk.

Márkói kálvária és kápolna

A Veszprémtől alig pár kilométerre található falu ékessége, a fennsíkból kiemelkedő dombon a kálvária fehér kápolnája és a stációik már messziről hívogatják a turistákat. Előbbit német telepesek emelték a XIX. században az 1834 nagypéntekén leégett templomuk helyére.

Városlődi kálvária

A város túlsó végén található kápolnát és a 6, Krisztus szenvedését ábrázoló stációt eredendően a hívek adományaiból építették fel, majd családi támogatásból későbbi fülkék is készültek hozzájuk. A kálvária érdekessége, hogy a domb aljában is áll külön egy fülke, benne az utolsó vacsorát ábrázoló képpel. Eredetileg mind festménynek készült, de az 1970-es években Frey Mátyás plébános időtálló domborművekre cseréltette őket.

Mária kápolna és kőkereszt

Városlődtől nem messze, a csehbányai erdő közepén épült meg a Mária kápolna és a kőkereszt, melyekhez külön legenda is fűződik. Eszerint egy erdész egy különösen hideg téli éjszakán eltévedt az erdőben, így segítségért fohászkodott. Hamarosan fényt látott, ami egy tűzhöz vezette, körülötte viszont nem voltak lábnyomok, így tudta, csoda történt. Az erdész, hogy szerencsésen megjárta útját, hálából egy Szűz Máriát ábrázoló képet vésetett a tűz mellett álló fába. Emellett áll ma a kőkereszt, a tűz helyén pedig a templom.

Bakonybél – Borostyán-kút kápolnája és kálvária

A Magas-Bakony legismertebb pontját nem kell bemutatni senkinek sem. A Szentkút környéke ma Veszprém megye hét természeti csodájának egyike: a 14 képből álló stáción kívül az emlékhelyen egy természetes forrást körbeölelő medence áll, amelynek domborműve Szent Gellért és Szent Günther remeteségére reflektál.

További információ:

https://bakony-balaton.hu/hu/kultura/egyhazi-orokseg/kalvariak

Bertalan Melinda
további cikkek
Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége A belföldi szállásfoglalók csaknem 80 százaléka két- vagy hároméjszakás üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre, a legtöbben az ország északi részére fognak utazni - közölte a szallas.hu pénteken. 2024. március 22. 11:16 A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak Bolond időjárást hozott magával 2024: mintha a természet folyamatosan egy hónappal előrébb járna, február végén már március végét idézően pompáznak a mandulafák, édes illattal töltve meg a levegőt, míg a Bakony árnyas fái között még hóvirágok kandikálnak ki az avarból. Bolond együttállás, de ha úgy nézzük, varázslatos. 2024. március 4. 11:35 Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Rekordévet zárt a Balatoni Hajózási Zrt., közel 2 150 000 utas közlekedett 2023-ban a BAHART járatain.  2024. január 30. 12:31 Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Szombaton kezdetét vette Európa leghíresebb farsangja, a velencei karnevál, a színes maskarát öltő emberek és a napokig tartó bulizás azonban nem csak Olaszország sajátja: februárban egymást érik a karneválok, ahol igazán látványosan űzhetjük el a telet, ha már tele van vele a hócipőnk. 2024. január 29. 15:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.