Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elindult a háztartási nagygépek csereprogramja

2017. augusztus 7. 11:06 // Forrás: mti
Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az Otthon melege program háztartási nagygépcsere alprogramjának sajtótájékoztatóján.

Ismertette, hogy a következő hetek során az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot, utolsóként - augusztus utolsó hetében - a központi régióban, Budapesten és Pest megyében.

A pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre.

A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani - közölte az államtitkár.

A nyitás utáni első órában már 4 ezer igénylés érkezett az érintett régióból, a pályázók a kiállított támogató iratot a vásárláskor tudják fölhasználni, a programban részt vevő kereskedők köre folyamatosan frissül a pályázat honlapján - mondta Szabó Zsolt. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legmagasabb támogatási összeg a legkorszerűbb berendezésekre jár, a régi gépeket a támogatottaknak le kell adniuk.

Elmondta azt is, hogy folyamatban van a kazáncsere program kiírásának módosítása is: támogatást nem csak kondenzációs kazánokra adnak és a korlátozottan cselekvőképes ingatlantulajdonosok is pályázhatnak, így bővül a támogatások köre az október 15-ig tartó és még csaknem 1 milliárd forintos szabad kerettel rendelkező pályázaton.

A következő támogatást gázkonvektorok cseréjére írják ki, a várhatóan szeptember 20-tól régiónként megnyíló program kiírása már a jövő héten megjelenik - tette hozzá.

Szabó Zsolt felidézte, hogy a széndioxid-kvóta után befolyó összegekből 2014-ben elindított Otthon melege program eddig csaknem 130 ezer pályázatot támogatott.

A háztartási gépek cseréjének pályázata augusztus 9-én a dél-alföldi, augusztus 14-én az észak-magyarországi, augusztus 16-án a nyugat-dunántúli, augusztus 21-én a dél-dunántúli, augusztus 23-án a közép-dunántúli, augusztus 28-án pedig közép-magyarországi régióban folytatódik.

vehir.hu
további cikkek
Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.