Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

A világ 5 legpompásabb falva

2017. augusztus 12. 4:29
Egymás hegyére - hátára épült színes házak, a szikláknak csapódó hullámok és az égen köröző sirályok hangja, az áthatóan tiszta, azúrkék tenger végtelenje. Az öt föld vidéke, vagyis Cinque Terre olyan hely, amely méltán szerepel a bakancslistákon.

Ha valaki megkérdezné most tőlem, melyik az a hely, ahova rögtön útnak indulnék újra, a brit szigetek után minden bizonnyal Cinque Terrét mondanám. Az olasz Riviéra eme színes házakról elhíresült csücske a turisták első számú desztinációi között szerepel, engem azonban elkerült a nagy rajongás, így amikor tavaly nyáron egy toszkán körutazás részeként sikerült eljutnom az aprócska falvakba, az előzetes elvárások súlya nélkül nyűgözhetett le a vidék.

Riomaggiore ( Fotó: Alberto Gasco on Unsplash)Riomaggiore ( Fotó: Alberto Gasco on Unsplash)

Valószínűleg egyébként ellenkező esetben is beleszerettem volna az „öt föld” vidékébe (a partszakasz szó szerinti fordítása), mert a sziklákra épült kis falvak hangulata abszolút magával ragadó. Azt mondják, Cinque Terre tipikus turistaparadicsom, számomra viszont sokkal inkább titkos kincsesbánya, ahol minden sarkon valami kellemes meglepetésre bukkan az ember: gyönyörű kézműves portékákra, az éttermek előtt lustán heverésző macskákra, a Ligúr-tengeren ringatózó halászbárkákra, zegzugos utcácskákra, a hegyre vezető gyalogösvényekre.

A terület összesen egy nemzeti parkot és öt, hegyoldalba épült pici falvat foglal önmagába, amelyeket a legegyszerűbben a La Speziából közlekedő vonattal közelíthetünk meg. Ha nemcsak a tengert, de a falvakat is igazi panorámából szeretnénk látni, érdemes visszafelé a hajót választanunk – ez ugyan egy picit költségesebb és rossz idő esetén nem jár, de a csodás látványért megéri.

Fotó: Sam van Bussel on UnsplashFotó: Sam van Bussel on Unsplash

A legtöbben egyébként mindössze egy napra érkeznek ide, és az öt faluból csak hármat, Manarolát, Vernazzát és Monterosso al mare-t keresik fel, de mindegyik falunak van valami egyedi karakterisztikája, így érdemes több napot is rászánnunk a partszakasz felfedezésére.

Az öt falu:

Riomaggiore: A terület első és 2. legnagyobb települését mi annak idején idő hiányában kihagytuk, de a gasztronómia és különösen a jó borok szerelmeseinek rengeteg érdekességet kínál a falu. A Ligúr-tengerhez lesétálva sok kis csónakkal és halászhajóval is találkozhatunk, amelyeket móló hiányában a sziklákhoz kötnek ki.

Manarola ( Fotó: Bjorn Snelders on Unsplash)Manarola ( Fotó: Bjorn Snelders on Unsplash)

Manarola: A falvak között a legidősebb és a legtöbbet fotózott Manarola messze a legszebb a települések között, ahol a bátrabbak a kristálytiszta, de mély tengervízben fürdőzhetnek, egyenesen a sziklaszirtek alatt. Ha a vasútállomás felől érkezünk, induljunk el a főutca majd a Templom tér felé, mert innen különösen szép kilátásban lesz részünk.

Vernazza: Az öt hely közül egyedül Vernazza rendelkezik természetes kikötővel, ezért aztán a mai napig itt érződik leginkább a halászfalu jelleg. Vernazza emellett egy kicsi várat, bástyát és harangtornyot is magának tudhat, melyet annak idején a kalózok időben történő felfedezésére használtak. A tengerparti szakasz mellett pedig pompás sziklák emelkednek, amelyekre kimászva jót ejtőhetünk.

Vernazza (Fotó: Kirsten Velghe on Unsplash)Vernazza (Fotó: Kirsten Velghe on Unsplash)

Corniglia: Bár mindegyik település remek alternatívát kínál egy gyalogtúrára, ebből a szempontból Corniglia a legegyedibb. A többi faluval ellentétben ugyanis Corniglia nem a vízpartra, hanem egy a tengerszint fölé emelkedő dombra épült, emiatt az egész környék kicsit csendesebb, és a házak sem olyan nyújtottak.

Monterosso: A partszakasz legnagyobb települése egy kicsit a horvát üdülőparadicsomokat idézi, ami miatt a többi faluhoz képest Monterosso kevésbé wow-élmény, fürdés szempontjából viszont tökéletes, hiszen ez az egyetlen falu, amelyik homokos stranddal rendelkezik. Ha több napra érkeznénk és a hegyen szállnánk meg, Monterosso jó megoldás lehet.

Extra tipp 1: Ha bírjuk szuflával, a falvakat gyalog is bejárhatjuk. Számtalan ösvény vezet a tengerpart fölött, amelyeken időnként megállva gyönyörű kilátásban lehet részünk. Előzőleg azonban mindenképpen tájékozódjunk, mert sokat a korábbi földcsuszamlások miatt lezártak.

Monterosso (Fotó: Jack Ward on Unsplash)Monterosso (Fotó: Jack Ward on Unsplash)

Extra tipp 2: Szuvenírek szempontjából Vernazza kínálja a legszebb ajándékokat, a boltokban pedig a képeslap mellé bélyeget is vehetünk, ráadásul postát sem kell keresnünk, mert ott egyből fel is adhatjuk a lapot. A digitális fényképezőgépek és az okostelefonok világában ugyan ma már nincs nagy trendje a képeslapküldésnek, érdemes azonban ezen a módon is megörökíteni vagy másokkal megosztani az emlékeket – sokkal egyedibb, és a fénykép elkattintásánál sokkal nagyobb érzelmi löketet adnak a tengerparti sétányon írt sorok.

Bertalan Melinda
további cikkek
Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége A belföldi szállásfoglalók csaknem 80 százaléka két- vagy hároméjszakás üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre, a legtöbben az ország északi részére fognak utazni - közölte a szallas.hu pénteken. 2024. március 22. 11:16 A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak Bolond időjárást hozott magával 2024: mintha a természet folyamatosan egy hónappal előrébb járna, február végén már március végét idézően pompáznak a mandulafák, édes illattal töltve meg a levegőt, míg a Bakony árnyas fái között még hóvirágok kandikálnak ki az avarból. Bolond együttállás, de ha úgy nézzük, varázslatos. 2024. március 4. 11:35 Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Rekordévet zárt a Balatoni Hajózási Zrt., közel 2 150 000 utas közlekedett 2023-ban a BAHART járatain.  2024. január 30. 12:31 Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Szombaton kezdetét vette Európa leghíresebb farsangja, a velencei karnevál, a színes maskarát öltő emberek és a napokig tartó bulizás azonban nem csak Olaszország sajátja: februárban egymást érik a karneválok, ahol igazán látványosan űzhetjük el a telet, ha már tele van vele a hócipőnk. 2024. január 29. 15:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.