Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vigyázat, akna!

2017. augusztus 16. 3:30
Olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy beszakadt aknafedők nehezítik a gyalogos közlekedést a Dózsavárosban, a Szent István úton.

Az érintett szakaszon két szomszédos fedő mellett is beszakadt az út, ami miatt a fedők instabillá váltak. Ráadásul azok gyakorlatilag a járda szinte teljes szélességét elfoglalják, így meglehetősen ügyeskednie kell annak, aki nem szeretne aknára lépni, de azt sem akarja kockáztatni, hogy az úttestre lépve az autókkal gyűljön meg a baja.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az önkormányzat városüzemeltetési irodáját, ahonnan Öveges Bálint csoportvezetőtől azt a választ kaptuk, hogy a sérülést már ők is észlelték múlt hét csütörtökön, amikor kollégájuk az utakat ellenőrizte. Mivel az akna az Invitel Távközlési Zrt. tulajdona, telefonon és írásban is rögtön értesítették őket az esetről és felszólították őket a hiba kijavítására.

Erre szerencsére már nem kell sokáig várni: bár korábban az üreget elkorlátozták, időközben a figyelemfelhívó jelek eltűntek, a mai napon azonban ismét pótolta őket a szolgáltató. Holnaptól pedig a helyreállítást is megkezdi az Invitel Zrt. hálózatának karbantartását végző alvállalkozója, a Penta Kft.: bár a fedlapok statikailag rendben vannak, a keret korrodálódott, így amíg az akna beton falát kijaítják és az új keretet beépítik, az aknafedeleket is le kell venni.

Természetesen abban a néhány napban, amíg ezek a munkák folynak, le kell korlátozni az aknát és a gyalogosoknak számítaniuk kell arra, hogy a szokottnál nehezebb lesz a közlekedés. De az autósoknak sem árt emiatt a figyelem, ezért a kivitelező forgalomtechnikai eszközöket is kihelyez a balesetveszélyes szakaszra, hogy felhívja az arra járó gépjárművezetők és gyalogosok figyelmét. Információink szerint a munkálatok valóban csak pár napot vesznek igénybe, és a jövő hét elején teljesen befejeződnek.

Öveges Bálitn hozzátette, bár a mostani üggyel kapcsolatban nem érkezett hozzájuk lakossági bejelentés, ha bárki a jövőben hasonló esetet tapasztalna, azt mindenképpen jelezze feléjük, hiszen úgy tudják mihamarabb megtenni a szükséges intézkedéseket.

Bertalan Melinda
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.