2017. november 20., hétfő
Jolán névnap

Új kihívások a Petőfi Színház előtt

Hétfő délután tartották a társulati évadnyitót a Petőfi Színházban.

Oberfrank Pál, a színház igazgatója kiemelte: számára öröm és nagy felelősség az 1908-ban alapított színház vezetése. A színház a mai magyar kultúra rendszerébe igyekszik kapcsolódni, annak építésén, gazdagításán fáradozik, az őszinteséget és a hitelességet szem előtt tartva.

A direktor hangsúlyozta: sok minden van, ami elszólítja az embereket a színháztól, ezért vigyáznunk kell értékeinkre. Megtudtuk, hogy gazdag nyár áll a társulat mögött, többek között Balatonfüreden, Egerben, Tihanyban szerepeltek vendégelőadásokkal.

Brányi Mária alpolgármester elmondta, hogy a színház és a város az épület rekonstrukciójára készül, és kiemelte, hogy az átépítés ideje alatt is fontos lesz az összefogás, a színház életben tartása. Oberfrank Pál hozzátette, ha minden a tervek szerint halad, egy év múlva ilyenkor kezdődhet a kivitelezés.

Az átmeneti időszakban a 19100 színházbérlettel rendelkező néző a Dimitrov épületében tekintheti meg az előadásokat. Ezen kívül is több újítás, kihívás vár a színházra. Jövő évtől szeretnének nonprofit Kft.-ként működni, elősegítve a hatékonyabb, gazdaságosabb fenntartást, és a színház számára fontos lesz Veszprémnek az Európa Kulturális Főváros 2023 programjában való részvétele, méltó képviselete.

A színház műsorkínálatában továbbra is szerepel majd a Kincskereső kisködmön, a Kurázsi mama, az Isten pénze, újdonság lesz a Holt költők társasága című film színpadra alkalmazása.