Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pénteken hozzák nyilvánosságra a pótfelvételi ponthatárokat

2017. augusztus 24. 8:41 // Forrás: mti
Pénteken hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait, akkor dől el, hogy ki került be az általa megjelölt képzésre.

A pótfelvételi során azok adhattak be kérelmet, akiket a rendes eljárásban nem vettek fel sehová, vagy akik korábban nem jelentkeztek egyetemre, főiskolára. Jelentkezni az e-felvételi rendszerében lehetett, egyetlen felsőoktatási intézmény egyetlen képzésére. A pótfelvételi keretében kizárólag önköltséges képzések indultak, ez alól kivétel volt az ápolás mesterképzési szak három felsőoktatási intézményben, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyes képzései.

A pótfelvételi ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 26-án meghatározottaknál, ha a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették, illetve a jogszabályi minimumnál (alapképzésen és osztatlan mesterképzésen 280 pont, felsőoktatási szakképzésen 240 pont, mesterképzésen 50 pont), amennyiben a képzést az általános eljárásban nem hirdették meg. A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.

Az idén az általános felvételi eljárásban jelentkező 105 868 fiatalból 72 641-en nyertek felvételt - mondta el korábban Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár. Horváth Zita közlése szerint állami ösztöndíjas formában 55 733-an, önköltséges formában 16 908-an tanulhatnak majd. Alapképzésben 47 684 diák, osztatlan képzésben 7462 hallgató, mesterképzésben 11 540 kezdheti meg tanulmányait. Felsőfokú szakképzésre 5955-en kerültek be. Nappali rendszerben több mint 51 ezren, levelezőn több mint 20 ezren tanulhatnak. Az összes jelentkező közül első helyre 51 százalék nyert felvételt, összesen a jelentkezők 68,8 százaléka bekerült valamely felsőoktatási intézménybe. Alap- és osztatlan képzésben gazdaságtudományokra 17,1 százalék, műszaki területre 15,4 százalék, pedagógusképzésre 13 százalék került be, amelyet az informatika, bölcsész, orvos és jogi képzés követ - ismertette.

vehir.hu
további cikkek
'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. 2024. február 8. 10:43 Petőfi Sándor, vagy Lázár Ervin műveit elemezhetik a ma érettségizők Petőfi Sándor, vagy Lázár Ervin műveit elemezhetik a ma érettségizők Hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák. Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló ad számot tudásáról. 2023. május 8. 11:23 Keddtől csütörtökig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések továbbtanulás Keddtől csütörtökig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések Keddtől csütörtökig egy alkalommal módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn. 2023. március 20. 9:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.