Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

A béruniós aláírásgyűjtés nem érinti a kkv-kat

2017. augusztus 29. 4:30
A Jobbik béruniós terve ütközik az EU szabályaival, és főleg csak a nemzetközi vállalatokat érintené, a magyar kkv-k alkalmazottait nem. A párt Veszprémben is aláírásgyűjtésbe kezdett.

Kedden tartott sajtótájékoztatót Veszprémben Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselőjelöltje a párt által kezdeményezett bérunióról, mely a kampányszöveg szerint az európai bérek felzárkóztatását ígéri a magyaroknak. A párt azt szeretné elérni, hogy uniós szinten határozzák meg azokat az elveket, amelyek alapján a kelet-európai tagállamok munkavállalói ugyanannyi fizetésért dolgozzanak, mint a nyugati kollégáik. Ehhez összesen egymillió aláírást kell összegyűjteni az unió országaiban, ezt követően vizsgálják csak meg, hogy alkotható-e jogszabály.

Az Európai Bizottság ugyan engedélyezte a Jobbik béruniós kezdeményezését, mert legitim felvetés, azonban a Magyar Idők épp a keddi számában írt arról, hogy az Európai Uniónak valójában nincs is hatásköre meghatározni a tagállamok bérpolitikáját, mert az ellentétes az uniós jogszabályokkal.

A lap kérdésére Brüsszel azt hangsúlyozta, az unió mindössze irányelveket fogalmazhat meg a munkavállalók érdekében a tagállamok közötti különbségek lebontására. Egy alkotmányjogász kiemelte, hogy a Jobbik béruniós elképzelése mind jogilag, mind közgazdaságilag megalapozatlan, hiszen alapvetően eltér az egyes tagállamok gazdasági-társadalmi szerkezete és fizetőeszköze is.

Varga-Damm Andrea újságírói kérdésre elmondta, az „Európával az európai bérekért” plakátszövegű kampány csak a nemzetközi cégek alkalmazottait érintené, a hazai kkv-k dolgozóit nem, hiszen arra valóban nincs ráhatása az uniónak.

Ge. Á.
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.