Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Elkezdődött az érseki palota felújítása

2017. szeptember 5. 9:51
A napokban elkerítették, felállványozták az érseki palotát. Megkérdeztük, milyen munkálatokat terveznek, és meddig tart a felújítás?

A felújítással kapcsolatban az Érseki Hivatal arról tájékoztatta lapunkat, hogy az augusztus végén megkezdett munkálatok „reményünk szerint a jövő év elején, legkésőbb a jövő év közepéig befejeződnek”, ez természetesen több külső tényezőtől is függ. Ebben az időszakban teljes tetőcsere és a homlokzat teljes felújítása történik majd meg, bruttó egymilliárd forintos költségvetésből, túlnyomó részben közvetlen kormányzati forrásból.

A felújítás ideje alatt az épületben működő érseki könyvtár és levéltár továbbra is látogatható, a palotában található kiállítás és maga a palota azonban a munkálatok idejére bezárt.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Porga Gyula pár óra alatt összegyűjtötte az ajánlásokat Porga Gyula pár óra alatt összegyűjtötte az ajánlásokat Nem sokkal szombat déli tizenkettő óra után Porga Gyula polgármester a Facebookon bejelentette, hogy össze is gyűjtötte a választási induláshoz szükséges aláírást. ma 13:12 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés választás 2024 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz. ma 8:46 Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.