Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Veszprém a klasszikus zene fellegvára lesz ebben az idényben!

2017. szeptember 13. 11:38
„A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza” – e kodályi gondolat jegyében folytatja kulturális misszióját hazánk legpatinásabb és egyben legelismertebb koncertszervező cége, a 2013 óta pécsi központtal működő, a Filharmónia Magyarország.

Közel háromszázezer iskoláskorú gyermekkel ismerteti meg hangversenysorozatai keretében a klasszikus zenét, olyan zenepedagógusok segítségével, akik közel tudják hozni a fiatalokhoz a muzsika titkait. A felnőttek számára az ország nagyvárosaiban impozáns koncerttermekben Magyarország vezető zenekarai adnak felejthetetlen koncerteket, hiszen az élőzene egy olyan pluszt ad, mellyel nem csak kikapcsolódhatunk, hanem fel is töltődhetünk, megújulhatunk, és nem kell Budapestre látogatni ahhoz, hogy világszínvonalú zenekarokat hallgathassunk. A Filharmónia Magyarország munkássága nemcsak a közönség és a kulturális élet felpezsdítése szempontjából fontos, hanem az előadóművészek tekintetében is kiemelt jelentőségű, hiszen figyelmet fordítanak a fiatal tehetségekre is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy zenei ösztöndíjakat szakmai lebonyolítója a pécsi központú cég, és minden évben megrendezik a mindig más hangszert reflektorfénybe állító Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyt is. Idén a karmester kerül októbertől a középpontba, a nagy hagyományú nemzetközi versenyt Maesto Solti Nemzetközi Karmesterverseny címmel felújított formában rendezik Budapesten és Pécsett, a fordulókat október 20-tól az M5 sugározza.

Az évente több mint ezer koncertet szervező társaság különös gonddal állította össze öt alkalmas 2017/2018-as veszprémi Filharmónia Hangvilla bérletét, hiszen a 2017. szeptemberétől 2018 májusáig tartó koncertsorozaton a Hangvilla Multifunkcionális Közöségi Térben igen neves előadókkal találkozhatnak, többek között fellép a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar is. Érdemes ellátogatni a Filharmónia Magyarország weboldalára, a www.filharmonia.hu-ra, hiszen itt nemcsak a programokról, de a kedvezményes bérletvásárlási feltételekről is tájékozódhatnak. Jegyek és bérletek válthatók a Hangvilla jegypénztárában (8200 Veszprém, Brusznyai u. 2., telefon: 06 88 889 180), vagy a www.jegymester.hu oldalon.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.