Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Túró Rudi teszt is lesz a Kutatók éjszakáján

2017. szeptember 19. 13:53
Szeptember 29-én, pénteken 4 városban több tucatnyi programmal várja a Pannon Egyetem korosztálytól függetlenül az érdeklődőket a Kutatók Éjszakájára. Számos tudományterületet érintő, változatos, érdekes előadásokon, kísérleteken és bemutatókon vehetnek részt a kíváncsi kicsik és nagyok. Minden program látogatása ingyenes!

KŐSZEG

Kutatók Éjszakája a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében

Európa Ház (9730 Kőszeg, Chernel u. 14.)

17:00 - 20:00 Gyalog-galopp Kőszegen
Városismereti vetélkedő, különböző helyszíneken. A galopp célja, hogy a Játékosok jobban megismerjék Kőszeg történelmi belvárosának rejtett kincseit. Mindezt a kincskeresés ihlette keretek között. Induláskor, a helyszínen történt regisztráció után minden csapat kap egy rejtvényekkel teli feladatlapot, amelynek feladatait az egyes állomásokon találják majd meg. Ez a kalandtúra gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató lehet. A játék a Zwinger (Öreg torony) előtti parkolóból startol. 3-5 fős csapatok részvételét várjuk. Kisebb korú gyermekek mellé 1 fő felnőtt kísérő javasolt!

17:00 - 22:00 Digitális Erőd - logikai fejtörősorozat
Logikai fejtörősorozat megoldása az Európa Házban! 3-5 fős csapatok a helyszínen jelentkeznek és vesznek részt a játékban, 1 játék kb. 30 perces, így óránként indulnak csapatok: 17-22 óráig folyamatosan játszható! Az okostelefonodon QR-kód olvasó programra szükség lesz!
Rajtatok múlik, hogy sikerül-e megállítani az elszabadult gyilkos vírust! Professzor Inscitus elkövette a legnagyobb hibát, amit csak egy veszélyes anyagokkal kísérletező professzor elkövethet: leverte az asztalról a halálos vírust tartalmazó fiolát. Azonban szerencsére a Professzor már dolgozott az ellenszeren és el is készítette azt. Azonban elrejtette az antianyagot; különböző logikai fejtőrőkön kell átverekednetek magatokat, hogy megtaláljátok. Így most Nektek kell megakadályoznotok, hogy a laborból kijusson a vírus és eljöjjön az Apokalipszis!

17:00 - 22:00 Túró Rudi teszt - Melyik a Pöttyös, az igazi?
Te vajon bármikor felismernéd a Pöttyös-ízt? Kóstold végig a kínálatot és szavazz arra, amelyik szerinted az igazi Pöttyös rudi! Sőt! Szakértő tudásodat egy totón is kipróbálhatod!

Kőszeg, belváros (9730 Kőszeg, Főtér 1.)

17:00 - 20:00 Kőszeg másképp
Kőszeg - ahogy eddig még nem láttuk a várost. Időponthoz kötött túrák Kőszeg belvárosában. A Beszélő Házak projekt újhullámos bemutatása. Csoportos indulások, minimum létszám: 10 fő. Az egyes csoportok a Zwinger (Öreg torony) előtti parkolóból indulnak 17:00, 18:00 és 19:00 órakor.
Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5178&menu_id=4

Zwinger (9730 Kőszeg, Chernel u. 16.)

17:00 - 17:20 és 19:00 - 19:20 Színek, termékek, márkák
Interaktív módon ismerkedhetünk meg a világ legismertebb és talán kevésbé ismert márkáival. Az előadás mellett lesz még:

  • Márkakvíz: asszociációs játék
  • Találd ki a márkát!: betűtípus-fejtörő

Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5173&menu_id=4

18:00 - 18:20 és 20:00 - 20:20 Mik azok a mémek: vírusvideók, vagy valami komoly dolog?
Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5175&menu_id=4

19:00 - 22:00 Érzékszervek csapdájában
Hang-, szaglás-, látástesztek mindenkinek! Te hogyan boldogulnál, ha az egyik alap érzékszerved nélkül kellene helyt állnod? Vajon meg tudnád-e különböztetni a krumplit a narancstól? Gyere el, és teszteld magad! Mennyire ismered Kőszeg hangjait? Most majd kiderül!

NAGYKANIZSA

Innovációs Nap és Kutatók Éjszakája Nagykanizsán

Helyszín: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 18. (B. épület)

Időpont: 15:00 - 21:00

Program

Tudtad, hogy nem minden víznek ugyanolyan az íze?

Érdekelnek a látványos kísérletek?

Szeretnéd közelebb hozni a csillagokat?

Kipróbálnál nem mindennapi dolgokat egy csapatverseny keretében?

Részt vennél egy online kvíz játékban?

Akkor gyere el a Kutatók Éjszakájára és kóstolj a VÍZBÁR-ból, kísérletezz a SOÓS KUTATÓKÖZPONTTAL, keresd fel a CSILLAGDÁT, járd körbe a PEN-t, találkozz érdekes TALÁLMÁNYOKkal és érezd jól magad!

A csapatversenyre a pr@uni-pen.hu emailcímre várjuk 2-4 fős csapatok jelentkezését. Aki teljesíti az összes állomás feladatait, meglepit kap :) A csapatverseny kb. 18.00 órától indul.

15:00- 18:00: találmányok, innovációk megtekintése, előadások

16:00- 21:00: vízbár, érdekes kísérletek, látványos bemutatók

18:00- 21:00: csapatverseny 2-4 fős csapatok részére előzetes regisztráció alapján

19:30-21:00: Csillagles- Canis Maior csillagda távcsöves bemutató

VESZPRÉM

Gazdálkodj okosan! - Vállalatvezetési checkpoint játékok középiskolásoknak

Időpont: 17:00 - 21:00

Helyszín: A épület (8200 Veszprém, Egyetem utca 10.

Program

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara idén is izgalmas gazdasági játékra hívja a középiskolásokat a Kutatók Éjszakáján. A játék egy vállalat irányításán keresztül mutatja be a gazdaság fontos területeit, valamint a Kar szakjait. A diákok izgalmas pénzügyi, menedzsment, közgazdasági, marketing, stb. feladatok megoldása során betekintést nyernek a vállalat működésébe.

A gazdasági játékra bármely középiskola tanulója jelentkezhet 4-5 fős csapatban. A jelentkezés e-mailben történik az ivankatalin@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen. Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 22.

Nyitott Karral várunk! Szerezz Junior Mérnöki Diplomát a Mérnöki Karon!

18:00 - 22:00 Szikla SZILÁRD Kémia

A mindennapokban számtalan szilárd tárgy vesz minket körül, de el sem tudjuk képzelni mennyi érdekes tulajdonság lapul egy-egy anyagban. Ki gondolná, hogy egy cukorka összeroppantás hatására világít? Mi hasonlóság és a különbség a csigaház és a cseppkő között? Milyen a jó csoki? Mi az a folyadékkristály? Mi az üveg? Miért színes az üveg? Végül egy látványos kísérlet: egyszerre törhetetlen és robbanékony bolognai csepp. 17.00-tól lehet regisztrálni a B épület aulájában (8200 Veszprém, Egyetem utca 10.), az előadások pedig 18.00, 19.30, és 21.00 órakor kezdődnek a B épület 206-os teremben.

Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5265&menu_id=4

18:00 - 22:00 Utazás a pillanatok világába

Egy nagysebességű kamera segítségével olyan módon tekinthetünk be a minket körülvevő jelenségek részleteibe, ahogy az emberi érzékszerveinkkel az nem lenne lehetséges. A nagysebességű kamerák alkalmazásával a másodperc tört része alatt lejátszódó folyamatokat figyelhetünk meg. A mérnöki munkában számos területen alkalmazzák a nagysebességű kamerákat a különböző fejlesztések során. Az előadás során érdekes gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be a nagysebességű kamera működését, illetve példákat mutatunk arra, hogyan használhatók ezek a technikák a mérnöki fejlesztésekben és a tudományos célú kutatásokban. 17.00-tól lehet regisztrálni a B épület aulájában (8200 Veszprém, Egyetem utca 10.), az előadások pedig 18.00, 19.30, és 21.00 órakor kezdődnek a B épület László teremben.

Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5269&menu_id=4

18:00 - 22:15 Hallom? Nem hallom? Támad a azaj!

Kíváncsi vagy Veszprém egyetlen süketszobájára? Tudni szeretnéd, milyen hangosan tudsz kiáltani? Vagy az érdekel, hogyan működik a Készenléti Rendőrség hangágyúja? Ha érdekel városunk legnagyobb környezeti problémája, a zajszennyezés, akkor gyere el a Környezetmérnöki Intézet interaktív bemutatójára. 17.00-tól lehet regisztrálni a B épület aulájában (8200 Veszprém, Egyetem utca 10.), az előadások pedig 18.00, 18.45, 19.30, 20.15, 21.00 és 21.15 órakor kezdődnek a C épület 428-os teremben.

Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5323&menu_id=4

18:00 - 22:15 Áltudományokról tudományosan

A XXI. század egyik legnagyobb problémája a tudományos információ félreértelmezése, illetve félreértelmeztetése. Utóbbinak a célja főleg a pénzszerzés, és ebből, valamint leleményes, marketinghez és tudományhoz is értő egyéneknek köszönhetően alakult ki a homeopátia, energetizálás, piramisenergia, pí-víz és így tovább. Az előadás során bemutatom az elterjedtebb áltudományos „eltévelyedéseket”, valamint hogy miért káros a hiszékenység és miért szükséges mindennek utána néznünk. 17.00-tól lehet regisztrálni a B épület aulájában (8200 Veszprém, Egyetem utca 10.), az előadások pedig 18.00, 18.45, 19.30, 20.15, 21.00 és 21.15 órakor kezdődnek a C épület 206-os teremben.

Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5288&menu_id=4

18:00 - 22:15 Kalandozások a kémiai szobrok világában

Felismerve, hogy a kémia, mint tantárgy nem a legkedveltebb ismeretanyagok közé tartozik, az alkotó, azt a közismeret-javítási módszert hívta segítségül, amit úgy hívnak: művészet. A szó legnemesebb értelmében. A feladat nem kevés: cél, a kémia sokoldalúságának bemutatása. Dr.Vízi Béla szobrait látván hamarabb megértjük a molekulák csodálatos ezerarcúságának titkát, a szag- és illatanyagok varázslatos erejét. Nem kell agyalnunk a polimer kémia alapjainak a megértésén, mert kedves kis figurák segítségével bepillantást nyerhetünk a folyamatban szereplő vegyületekre. Egy kis nyomozással megérthetjük az alkímisták titkos jeleit. Olyan kalandozás ez, amit az alkotó a szobrain keresztül a világon egyedül álló módon mutat be, láttat, érzékeltet. 17.00-tól lehet regisztrálni a B épület aulájában (8200 Veszprém, Egyetem utca 10.), az előadások pedig 18.00, 18.45, 19.30, 20.15, 21.00 és 21.15 órakor kezdődnek a C épület 206-os teremben.

Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5321&menu_id=4

18:00 - 22:15 Kőolaj, a

A korszerű belsőégésű motorok hajtása csak kiváló minőségű, környezetbarát és nagy energiatartalmú motorhajtóanyagokkal (motorbenzin, dízelgázolaj lehetséges. A MOL Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszék több évtizedes tapasztalatokkal, továbbá hazai és nemzetközi elismertséggel rendelkezik mind a kőolajalapon, mind a megújuló forrásból származó motorhajtóanyag komponensek minőségének fejlesztésében. A kurzus hallgatói a termékvizsgáló laboratóriumban megismerkedhetnek a mai és a közeljövőben bevezetni kívánt alternatív motorhajtóanyagokkal, fejlesztésük lépéseivel, valamint a hajtóanyag komponensek minősítésére használt analitikai és alkalmazástechnikai módszerekkel.​ 17.00-tól lehet regisztrálni a B épület aulájában (8200 Veszprém, Egyetem utca 10.), az előadások pedig 18.00, 18.45, 19.30, 20.15, 21.00 és 21.15 órakor kezdődnek a C épület 531-es teremben.

Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5285&menu_id=4

18:00 - 22:00 Az anyagtudomány műhelytitkai

CSI Veszprém- Helyszínelünk az elektronmikroszkóppal
Működött-e a kerékpár világítása a baleset pillanatában? Rálőttek-e az éjjeliőrre? Miért szakadt le a kisteherautó kereke? Megtörtént esetek a közelmúltból. A pásztázó elektronmikroszkóp az anyagok mikroszerkezetének vizsgálatára alkalmas berendezés, amellyel nagy nagyításban megjeleníthető az anyagok szerkezete, és mérhtő az elemi összetétele. A szupravezetőktől a bűnjelekig, a kerámiáktól a rovarokig bármit vizsgálhatunk pásztázó elektronmikroszkóppal. Működés közben bemutatjuk az elektronmikroszkópot, valamint bűnügyi technikai, biológiai és anyagtudományi mintákat.

Számítógépes röntgentomográfia, avagy a "röntgenszeme van" kifejezés a valóságban
Kíváncsi vagy, mi van egy tárgy belsejében, hogyan épül fel annak belső szerkezete? Mi a teendő, ha ezeket tudni szeretnéd, de semmiképpen nnem akarod a mintát összetörni, károsítani? Van megoldásunk! Természetesen ez a legkorszerűbb roncsolásmentes anyagvizsgálati technika jóval többre képes, mint arra, hogy megmutassa, mit rejt egy Kinder-tojás belseje. Olyan vizsgálati módszer ez, amivel a minták károsítása, időigényes és költséges előkészítése nélkül háromdimenziós kép előállításával információt kaphatunk a tárgyak belső felépítéséről, az anyaghibákról, a rejtett tartalmakról. Ha gondolod, hozz magaddal egy Kinder-tojást, felbontás nélkül megnézzük, mi van benne!

17.00-tól lehet regisztrálni a B épület aulájában (8200 Veszprém, Egyetem utca 10.), az előadások pedig 18.00, 19.30 és 21.00 órakor kezdődnek a C épület 3. emeletén, az Anyagtudományi Intézetben.

Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5281&menu_id=4

18:00 - 22:00 Kísérletek nagyon hideg tájon

A nitrogén amely a levegő több, mint 78%-át teszi ki, színtelen, szagtalan, unalmas. Az extrém hideg - mínusz 196°C-os – cseppfolyós nitrogénnel ezzel szemben érdekesebbnél érdekesebb kísérletek végezhetők el. Az előadás során megfigyeljük, hogy miként viselkednek a hétköznapi anyagok ilyen alacsony hőmérsékleten, folyékony oxigént állítunk elő és nitrogénhajtású rakétát készítünk. 17.00-tól lehet regisztrálni a B épület aulájában (8200 Veszprém, Egyetem utca 10.), az előadások pedig 18.00, 19.30 és 21.00 órakor kezdődnek a C épület B 103-as teremben.

Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5280&menu_id=4

18:00 - 22:00 A vegyész kobold egy napja

Ébresztő (5 órakor). Tej, kávé vagy vaníliás tej reggelire? A reggeli csúcsforgalomban rosszul működik a közlekedési lámpa, s közben még a rendőr is megszondáztatja kis koboldunkat. Így csak lifttel tud feljutni a munkahelyére, ahol színváltó harisnyát készít. Munka közben nagyon elfárad, s már alig várja, hogy megszólaljon a munkavégét jelző kürt. Az ebédre felszolgált színváltós leves és a desszert: madártej tejszínhabbal igazi felüdülést jelent számára. Délután jól esik egy kicsit dolgoznia a kertben a sünikék között, utána néhány órát az edző teremben is eltölt, majd jót focizik a barátaival. Az esti mese után nem tér nyugovóra, hanem betér egy közeli étterembe, ahol a flambírozott kaviár mellé színváltós koktélt fogyaszt. Lefekvés előtt megnézi a "A pokol kapuja" című filmet, így nem csoda, ha rosszat álmodik, de ezért elalvás előtt bejegyzi a Facebook oldalára: "Bomba jó a kémia!" 17.00-tól lehet regisztrálni a B épület aulájában (8200 Veszprém, Egyetem utca 10.), az előadások pedig 18.00, 19.30 és 21.00 órakor kezdődnek a C épület Bodor teremben.

Előzetes jelentkezés a programra: http://kutatokejszakaja.hu/2017/esemenynaptar/esemeny.php?id=5273&menu_id=4

Informatikusok Éjszakája

18:00 - 18:45 Megújuló energiaforrások alkalmazása a háztartási kiserőművekben

Helyszín: I épület 1. terem

  • Megújuló energiaforrások besorolása, kiaknázásuknak technikai lehetőségei
  • Megújuló energiaforrások felhasználása háztartási kiserőművi méretekben
  • Háztartási kiserőművek villamos teherelosztó hálózathoz csatlakoztatásának időszerű kutatási kérdései, Elektromobilitás, Smart Grid, Áram minőség

18:00 - 21:00 Miért kell ész a látáshoz? – a számítógépes látás korszerű technológiái

Az előadásban a képek szerepét tárgyaljuk az emberi és gépi érzékeléseben. Bemutatunk néhány alapvető információfeldolgozó technikát és betekintést kapunk a gépi látás új eredményeibe. Az előadások 18.00, 19.00 és 20.00 órakor kezdődnek az I épület 1. teremben.

17:00 - 19:00 Mindent a szemnek

Színezd újra környezetedet, avagy hogyan fessük át a nappalinkat másodpercek alatt? A bemutatók 17.00, 17.30, 18.00, és 18.30 órakor kezdődnek az I épület 108-as teremben

17:00 - 21:00 Virtuális valóság

A számítógépes szimuláció és játékok világába tekinthetünk be az I épület 118-as termében.

vehir.hu
további cikkek
Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Pannon Egyetem több oktatójának. 2019. szeptember 2. 14:23 Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetem az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül pályázatot nyújtott be az EFOP-3.2.14-17 számú „A középfokú oktatásban résztvevő tanulók nyelvtudásának javítása, valamint a sikeres emelt szintű idegennyelvi érettségire való felkészítés biztosításának megvalósítása” tárgyú felhívásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az EFOP-3.2.14-17-2017-00003 azonosító számú „Nyelvtanulással a boldogulásért” című pályázatot 330 000 000.- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A projekt 2018.január 1-jén indult és 2020. december 31-én zárul. 2019. június 25. 13:20 Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen A Pannon Egyetem és a Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet szabadegyetemet hirdet nyugdíjas korosztály számára Veszprémben. A havi rendszerességű programokon az egyetem, művészet, üzleti élet és kultúra szereplői hétköznapi nyelven adják át tudásukat. 2019. június 19. 12:00 Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Paks II. Akadémia néven képzési együttműködés jön létre az új atomerőművi blokkok kivitelezéséért felelős projekttársaság, azaz a Paks II. Zrt. és hat egyetem között. A Paks II. Akadémia program keretében szeptembertől vehetnek részt az érdeklődők az alapképzésre épülő atomerőművi üzemeltetési szakmérnök megnevezésű szakirányú képzésben. A Pannon Egyetem is a leendő képző intézmények között szerepel, az erről szóló támogatási szerződés aláírására szerdán került sor az intézmény Rektori Nagy Tanácstermében. 2019. május 29. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.