2017. október 24., kedd
Salamon névnap

Családi diagnózis: kontrollvesztés, elbizonytalanodás, túlterheltség

A tökéletes család mintaképe sokszor úgy tűnik, csak a reklámokban él, a gyerekek körül kialakult zavarokról és a szülői lét nehézségeiről viszont annál többször hallunk. Bálint Bánk pszichológussal, családterapeutával beszélgettünk a problémák leggyakoribb okairól, a szülői szerepek megváltozásáról és a túlzott elvárásokról.

Mi a leggyakoribb probléma, amivel az emberek családterapeutához fordulnak?

Érdemes megkülönböztetni, hogy mi a leggyakoribb probléma és miért kezdeményez valaki családterápiát, mert a kettő nem egyezik. Az esetek többségében az emberek nem is kérnek családterápiát, inkább csak a párok, mert azt felismerték már, hogy egy párkapcsolat elromlásáért legalább ketten felelnek. Ha viszont a családban valaki – úgymond – egyedül hordozza a tünetet, például a gyerekkel van baj, akkor még kevésbé ismerjük fel, hogy a család működési zavaráról van szó, és azt gondolják a szülők, hogy vele kell kezdeni valamit.

A leggyakoribb probléma egyébként, hogy nem sikerül megtalálni a helyes szereposztást a családban. A szülők nem gyakorolják a kontrollt, ami aztán viselkedési problémákhoz vagy szorongáshoz vezethet a gyereknél, ami leggyakrabban nem is otthon, hanem például az iskolában ütközik ki.

Bálint Bánk / Fotó: archív2Bálint Bánk / Fotó: archív2

Mire vezethető vissza ez a kontrollvesztés?

A klasszikus nemi szerepek megváltozása, értékvesztése mindenképpen közrejátszik, ami aztán nagyon sokszor a férfiak elbizonytalanodásához vezet. Alapvetően az apa feladata lenne a fegyelmezés, sokan viszont összekeverik az erő és az erőszak fogalmát, ami megint csak az elbizonytalanodáshoz tartozik. Pedig fontos lenne, hogy a szülőnek legyen szava, ki legyen mondva, mi az, ami rendjén van, mi az, ami elfogadhatatlan, mert a határok kijelölése biztonságot, iránymutatást is ad a gyermeknek.

A túlfeszített élettempó miatt viszont eleve kevesebbet vannak otthon a gyerekkel az apák, és ha azt a kis időt még fegyelmezésre is fordítanák, bűntudatuk lenne. Sokszor épp ez bonyolítja a válás után kialakult helyzeteket is: mert a fegyelmezés alapvetően hálátlan feladat, de egy stabil közegben talán könnyebb felvállalni, mint vasárnapi apukaként.

Az elbizonytalanodáshoz az is hozzájárul, hogy bonyolultabb lett az erő és erőszak megítélése, és ma már a pozitív előjelű erő is kevésbé pozitív. Régebben a kemény erőfeszítés pozitívum volt, férfias, ma viszont nehéz felmutatni olyan helyzetet, amikor erre az erőkifejtésre szükség van és értékként jelenhet meg. Pedig egy óvodásnak például fontos lenne, hogy e tekintetben is büszke lehessen az apjára.

Sokszor hiányzik az erős apa képeSokszor hiányzik az erős apa képe

Mi a helyzet az édesanyákkal? Nyilván nem csak az apa frontján vannak gondok.

Az apák elbizonytalanodása nemcsak azt eredményezte, hogy a saját szerepüket nem tudják betölteni a hagyományos módon, hanem azt is, hogy a korábban klasszikus női szerepeken osztoznak. Az anyai szerep is meggyengült, a nők munkába állása pedig sokszor olyan mértékű terheléssel jár, ami mellett érhető, ha nem tudnak megfelelni az elvárt követelményeknek.

Azt viszont ma már nem igazán lehet elvárni egyik féltől se, hogy ne dolgozzanak – főleg anyagi megfontolásból. Mi jelenthetne segítséget?

A közeljövőben valóban nem lehetne visszaállítani, hogy az anyák otthon maradhassanak a gyerekkel, és sokan ezt nem is szeretnék. Az biztosan segítene, ha több lehetőség lenne a részmunkaidőre, legalább ott, ahol több gyerek van, és munkaként elismernék az otthoni tevékenységet is. Fontos lenne az is, ha sikerülne megerősíteni a férfiakat, valamit megmenteni a klasszikus férfi szerepekből. Ehhez például az is kellene, hogy a korábban férfiak privilégiumának tartott szakmákban, pozíciókban – például az orvoslásban és az általános iskolai oktatásban – ismét több férfi legyen, a gyerekek már kicsiként találkozzanak jó példákkal – persze anélkül, hogy közben a nőket elnyomnák.

A túlterheltség általános problémaA túlterheltség általános probléma

A nagyszülők bevonása – akik sokszor szintén távol vannak az unokáktól – ugyancsak segíthetne?

A nagyszülőknek kiegészítő szerepük van, de természetesen az is segítség lenne a család számára, ha ők már nyugdíjba tudnának vonulni és például hazahoznák az óvodából a gyereket, ha a szülő épp nem ér rá. Ugyanakkor a nagyszülők a tehermentesítésen túl a szülő hibáinak elfogadásában is érdemben tudnak segíteni: azzal, hogy gyerekkori történeteket mesélnek anyáról, apáról, sokat tudnak szelídíteni a róluk kialakult képen, anélkül hogy aktuálisan gyengítenék a szülőket.

E szerint elég sok problémával kell megküzdeniük a mai családoknak.

A problémákhoz az is hozzájárul, hogy nagyon felértékelődött a gyerek, sokkal nagyobb a presztízse, több a joga, a család és a társadalom szemében is nagyobb érték. Ez önmagában abszolút pozitív, a hátulütője viszont, hogy sokkal többet vár el a társadalom a szülőktől, minden szempontból a gyerek fejlődését kell szolgálniuk. Míg mondjuk az 50-es években a gyereknevelés nem számított külön programnak, ma komoly feladatot ró a szülőkre és szorongást vált ki bennük, hogy megfeleljenek az ideális szülő képének. Ebben a közfelfogásnak is nagy szerepe van, amikor szinte mindenhol azt hallják, hogy az anya örül a csecsemője minden rezdülésének, és azt várják el tőle, hogy kicsattanó boldogságként élje meg a gyereknevelést. Pedig dehogyis. Persze óriási öröm a gyerek, de nem a fogantatástól a sírig tartó boldogság, rengeteg gyötrelemmel is jár.

A gyerekek felértékelődésének számos előnye és hátránya is lehetA gyerekek felértékelődésének számos előnye és hátránya is lehet

Mindez viszont azt is feltételezi, hogy sokszor már a mostani szülők előtt sem voltak meg a támpontot adó jó példák – és talán nem is tudnának ma már támpontként szolgálni.

A régi, klasszikus szereposztás nagyjából kifulladt, okafogyottá vált, nem tud támpont lenni a mai szülőknek és nem is feltétlenül azt kellene követni, mert például fontos, hogy az apa is empatikusabb, segítőkészebb legyen. Egészen mások a személyekkel szembeni elvárások ma. Az erő példájánál maradva, sokszor halljuk, hogy sokkal agresszívebb ma a világ. Ez nem feltétlenül igaz. Régen is volt verekedés a búcsúban, csak akkor természetes velejárónak számított. Ma sokkal kevésbé vagyunk toleránsak az erőszakkal szemben, a verbális vagy a fizikai erőszak a gyerekkel szemben elfogadhatatlan, és ez megint csak óriási előrelépés. Csak épp mégis nehezítettebb körülmények között kell boldogulniuk a szülőknek.

Ami aztán sokszor túlszeretést eredményez.

Innen jön a kontrollprobléma. Világos, hogy figyelembe kell venni a gyerek érdekeit, de ha tőle várom el, hogy elégedett legyen velem, akkor fölényhelyzetbe hozom, és elvesztem a kontrollt. Azt mondják, a gyerek tudja, mi jó neki – de csak rövid távon. Egy kisgyermek fejlettsége még nincs azon a szinten, hogy összefüggésbe hozza az aktuális cselekedetét a jövőbeli boldogulásával. A szülőnek kell felmérnie ezt, és amikor bármilyen elvárást fogalmaz meg a gyerekével kapcsolatban, mindkettőre tekintettel kell lennie: a gyerek pillanatnyi érdekére és a jövőre vonatkozóan is. Persze ez iszonyú nehéz.

Ki a főnök?Ki a főnök?

Ahhoz tehát, hogy jobban működhessenek a családok, társadalmi szemléletformálás is kellene?

Kell a tolerancia a társadalom részéről is a szülők hibáival szemben, de a szülőknek is saját magukkal szemben. Nagyon sokan például önzőségnek gondolják éjszakára a nagyszülőre hagyni a 1,5-2 éves gyereküket, míg ők a párjukkal elmennek valahova, mert majd biztos neheztelni fog a gyerek. Pedig ha nem vállalják fel ezt az „önzőséget”, azzal nemcsak a gyereket hátráltatják a fejlődésben – akinek másfél évesen már el kellene tudni szakadni egy éjszakára a szüleitől –, de önmagukat is megterhelik és elmulasztják ápolni a házastársi kapcsolatukat.

Ami gondolom, ismét csak zavart okozhat a családban.

Ez egy másik gyakori probléma: onnantól kezdve, hogy megszületik a gyermek, a férj és a feleség csak szülői szerepben jelenik meg és e szerint is kommunikálnak egymással. Holott a szülői szerep a házastársira épül rá, azt egészíti ki. Ha pedig köztük nincs meg az összhang, azt a gyerek egyből megpróbálja „kihasználni”, föléjük kerekedni, egy-egy tiltásnál például kijátszani őket egymás ellen – pont azért, mert tudja, aktuálisan mi a jó neki. Fontos lenne, hogy a férj és a feleség ápolja a kapcsolatát, összetartson, mert azzal mintát adnak, segítik a későbbi kirepülést, és helyére teszik a gyereket. Sok gyerek ugyanis abban a hitben él, hogy ő a család központja, ő tartja össze, holott ő később lett, mint a szülők szövetsége. Ha viszont mindenki az ő kegyét keresi, az az ő központi szerepét erősíti.

Tehát jobb kommunikációra is lenne szükség.

Persze, de ez hatalmas terület. Egyébként sokszor ott is hiányzik a kommunikáció, hogy a szülők összehangolják a nevelési elveiket. Sokan dilemmáznak ezen is, azt hiszik, hogy teljesen azonos elveket kellene vallaniuk, pedig ez nem igaz. Ha ugyanúgy nevelne az apa és az anya, akkor nem lenne szükség két szülőre. Az összehangolás csak ahhoz kell, hogy ne bírálják felül egymás döntéseit és ne ütközzenek a nézeteik, mert az megint csak a szülői szerep elbizonytalanodásához vezet. A családon belüli beszélgetésekre mindképpen nagy szükség van, illetve lenne, mert még mindig ez az egyik leghatékonyabb eszköze a másik ember megismerésének, a vele való kapcsolat erősítésének. Manapság – sajnos – mégis jelentősen lecsökkent a beszélgetések gyakorisága, jól kialakított módja, szokása.

Hogy fest a családterápia?
Bár a fentiekben számos okot felsoroltunk a családi zavarokkal kapcsolatban, egy valódi terápiás ülés alkalmával inkább az összefüggésekre koncentrálnak. Az első alkalommal mindenki elmondja, miként látja a problémát. Ez a nagy különbség az egyéni és a rendszerszemléletű családterápia között, hiszen ugyanaz a probléma mindenki számára más és mást jelent, más nézőpontból jelenik meg. Így egy árnyaltabb képet kapnak a családtagok is, ahol minden kép érvényes, mindenki szempontját figyelembe veszik. Ha pedig a tagok elfogadják, hogy a tünet, amit például a gyerek hordoz, az egész család problémája, és változtatnak, azzal megszűnhet a probléma.