Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Fiatalok az internetes zaklatás ellen

2017. október 17. 4:00
A Lélektér Alapítvány által koordinált Erasmus+ program keretében Magyarországra érkező külföldi diákok rendeztek flashmobot az ún. cyber bullying, azaz internetes zaklatás ellen hétfő délután a Szent Imre téren.

A 2009-ben létrehozott Lélektér Alapítvány munkájának középpontjában a fiatalok állnak. Vallják, hogy a gyermekvédelmi ellátórendszerben, az oktatási intézmények keretén belül nincs elég kapacitás közösségek teremtésére, illetve a családban torzult, sérült értékek generálódnak, így a fiatalok, gyerekek nem kapnak stabil normarendszert, mely a tudatos társadalmi felelősség vállalásukat elősegítené.

Az alapítvány célja elsősorban, hogy Veszprém megyében és vonzáskörzetében lehetőséget biztosítson gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek, illetve a velük foglalkozó szakmai szférának hatékony és professzionális önismeret szerzésére, problémamegoldó és asszertivitási modellek elsajátítására, egészséges életmód szemlélet kialakítására és fejlesztésére, saját eszközrendszerük felhasználásával. Ezen kívül cél a megyei segítő szervezetek összefogása, nemzetközi tapasztalatok gyűjtése, szakmaközi együttműködés megvalósítása, személyes kompetenciáik fejlesztése. Jelmondatuk: „Fiatalokkal, fiatalok bevonása nélkül nem érdemes dolgozni”.

A Lélektér Alapítvány 2014. év eleje óta foglalkozik az Erasmus+ programokkal. Veszprém városában jelenleg harmadik alkalommal rendezték meg a hét európai uniós ország fiataljainak részvételével zajló 9 napos ifjúsági cserét. A program a Safety Zone nevet viseli.

Jelenlegi projektjük az online zaklatás veszélyeire és a biztonságos internethasználat fontosságára hívja fel a fiatalok figyelmét. A projekten minden országból 6 fő résztvevő van jelen (görög, török, olasz, litván, lengyel, máltai és magyar), akik 18-30 éves korosztály tagjai. A projekt résztvevői a hétfői napon a Szent Imre téren egy flashmob segítségével hívták fel a lakosság figyelmét a téma fontosságára. A fiatalok énekeltek, táncoltak, free hug-os táblákkal vonultak fel, szabad volt tehát az ölelés.

Dordzsceren Csingisz, nemzetközi koordinátor elmondta, a program október 9-től 17-ig tart, ennek keretein belül a fiatalok megismerték Budapestet és Veszprémet, szakember bevonásával pedig elmélyültek az internetes zaklatás és biztonságos internethasználat világában. Hátra van még a disszeminációs folyamat, amelynek lényege, hogy a diákok hazaérve megosszák tudásukat a fiatalokkal, a projekt eredményeit széles körben terjesszék, láthatóvá tegyék.

Az internetes zaklatás alatt azt értjük, amikor hosszabb ideig fennálló szándékos sérelem okozás áldozatává válik egy tinédzser az interneten. Lehet ennek célja a fiatal megalázása, fenyegetése, nevetségessé tétele, kiközösítése, lejáratása, negatív színben feltüntetése. Sokféle formája előfordulhat, pl. bántó, sértő üzeneteket kap a fiatal a facebokon az üzenőfalán vagy személyes üzenetben, vagy lejárató üzeneteket, kommenteket írnak róla nyilvános üzenőfalakon, előfordulhat, hogy egy „álprofilt” hoznak létre, ahol az ő nevében írnak, vagy adatokat, információkat adnak meg róla. Előfordul az is, hogy feltörik az e-mail jelszavát, vagy a közösségi profil jelszavát, és az ő nevében írnak ismerőseinek olyan üzeneteket, amiket ő vállalhatatlannak tart, vagy közzéteszik a titkait stb. Feltehetnek róla olyan képet, videót, ami kényelmetlen helyzetbe hozza, terjeszthetnek róla álhíreket, rosszindulatú pletykákat. (forrás: kek-vonal.hu)

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak A magyar kormány legújabb fiatalokat támogató intézkedése szeptember 1-től lépérvénybe. 2024. március 14. 12:35 A lehetőséggel együtt felelősséget is kaptak a veszprémi fiatalok fiatalok A lehetőséggel együtt felelősséget is kaptak a veszprémi fiatalok Idén ősszel elfogadták Veszprém új ifjúsági koncepcióját, ami többek közt abban is kitűnik a hasonló dokumentumok közül, hogy megalkotásában több olyan helyi fiatal is részt vett, akik még a tizennyolcadik életévüket sem töltötték be. Meglepetést pedig bőven okoztak, amikor a közös munka zajlott. Ezekről is kérdeztük dr. Hegedűs Barbara alpolgármestert, aki végig ott volt a koncepció megalkotásánál. 2023. december 18. 16:30 Hogyan lázadhat egy jobboldali fiatal a konzervatív kormány mellett? Hogyan lázadhat egy jobboldali fiatal a konzervatív kormány mellett? Újabb veszprémi politikus neve jelent meg az országos politikában. Halmay Gábor, a Dózsaváros és a Jeruzsálemhegy egyik önkormányzati képviselője az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) ügyvezető alelnöke lett. Azt mondja, a konzervatív beállítottságú fiataloknak számos személyes támadással kell szembenézniük, de van egy nagy különbség liberális társaikhoz képes. Vajon mennyire trendi a fiatalok körében konzervatívnak lenni? Mi lesz a lázadó énjükkel ebben a politikai szervezetben? Ezekről is beszélgettünk. 2023. december 6. 12:07 Támogatja és visszavárja a fiatalokat Veszprém fiatalok Támogatja és visszavárja a fiatalokat Veszprém Öt olyan fiatal részesült a város ösztöndíjában, akiket állandó lakhelyük Veszprémhez köti, de jelenleg egyetemi tanulmányaikat nem itt végzik. 2023. november 19. 15:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.