Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közösséget építenek, környezetet szépítenek

2017. október 25. 15:02
Közel hétezer tulipánhagymát osztottak ki a VKSZ Zrt. munkatársai Ovádi Péter önkormányzati képviselővel közösen szerdán a város és térségének óvodái és általános iskolái között, hozzájárulva a kisközösségek és mikrokörnyezetük épüléséhez is.

A virághagymák korábban teljes pompájukban Veszprém köztereit, parkjait díszítették, ezt a szerepüket azonban a jövőben már nem tudják betölteni: a hagymák ugyanis, miután kikerülnek a földből, gyakran színükben és méretükben is megváltoznak, amely egy kiskertben természetesen nem is baj, a közterületi parkok esetében viszont elvárás az egységes kép.

Temesvári BalázsTemesvári Balázs

Ekkor jött az ötlet, hogy a hagymákat a VKSZ Zrt. a fenntarthatóság jegyében átadja Veszprém és térségének óvodái és általános iskolái számára. A társaság életében a társadalmi felelősségvállalás régóta kiemelt szerepet tölt be, a Városom Veszprém mozgalom keretében pedig szerettek volna egy olyan akciót is megszervezni, amivel a jövő közösségéért is tehetnek. Ehhez épp kapóra jöttek az októberi tulipánültetések. „Fontos, hogy már pici korban beleneveljük a gyerekekbe a környezetkultúra és az esztétikum szeretetét, ezzel a lépéssel pedig nemcsak a környezetüket szépíthetik a gyerekek, de közösséget is építhetnek" - mondta el dr. Temesvári Balázs vezérigazgató.

Ovádi PéterOvádi Péter

A környezetünk iránti felelősségvállalás és a közösségépítés fontosságát emelte ki Ovádi Péter önkormányzati képviselő is. „Duplán jól járunk ezzel a gyerekekre fókuszáló kezdeményezéssel, hiszen a kertészkedés során a legkisebbek még jobban összebarátkozhatnak, közösséget alkotnak, azáltal pedig, hogy a saját környezetüket újítják meg, nagy valószínűséggel nagyobb felelősséggel is lesznek majd iránta a jövőben. Veszprém és térsége gyönyörű, virágos hely, akárki idejön, dicséri. Az viszont, hogy ilyen szép a környezetünk, éppen abból adódik, hogy ezek a mikrokörnyezetek folyton megújulnak, a sok kicsi terület szépsége alkotja a város és a térség vonzerejét” – vélekedett a képviselő.

A kezdeményezés során közel 20 intézmény – a veszprémi mellett Dudar, Ősi, Borzavár-Porva, Nemesvámos és Berhida általános iskolái – között mintegy 6-7 ezer tulipánhagymát osztottak ki a jelenlévők.

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.