Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

Verseivel a zűrzavaros világban is harmóniához segítette olvasóit

2017. október 27. 4:00
Kiemelkedő irodalmi munkássága elismeréseként és Veszprém nemzetközi hírnevének öregbítéséért végzett példamutató tevékenységért Cholnoky-emlékdíjjal jutalmazta a város Fenyvesi Ottó költő, író, képzőművészt.

A díjat hagyományosan a Cholnoky család tudományos és irodalmi munkásságát szem előtt tartva, Veszprém szellemi örökségének ápolásában és gazdagításában aktívan közreműködő személyek vehetik át.

Fenyvesi Ottóra – ahogy az később pohárköszöntőjéből is kiderült – ez a leírás sokszorosan igaz. A vajdasági születésű szerző számára a Cholnoky fivérek neve igazi hívószó: a 70-es években újvidéki egyetemi professzora, Bori Imre hatására ismerkedett meg a testvérek örökségével, s amikor a 90-es években elhagyni kényszerült szülőföldjét, elsősorban miattuk választotta Veszprémet új hazájának – remélte, befogadja majd ez a közeg. Az itt töltött 25 év végül nemcsak élete leghosszabb, egy helyben eltöltött időszaka lett, de a legtermékenyebb is: itt írta legfontosabb műveit, itt kapta elismeréseit, családjával is talán a legszebb éveket itt élte meg.

Mészáros ErnőMészáros Ernő

Veszprémben találkozott Mészáros Ernővel, a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának korábbi elnökével is – Fenyvesi Ottó jelenleg az intézet titkára. Mészáros Ernő szerint kapcsolatuk jól bizonyítja: barátságot idősebb korban is lehet kötni, két nagyon különböző személy között is. „Én a fővárosból érkeztem, Ottó a Délvidékről, mondhatni külföldről. Ezt a külföldről érkezett embert azonban áthatotta a magyar művészet, a magyar kultúra, a magyar szó szeretete. Személye példázza Szerb Antal ma is érvényes igazságát: „Magyarnak lenni ma nem állami hovatartozást jelent, hanem az érzésnek és gondolatnak egy specifikus módját, ami ezer év értékeiből szűrődött le: kultúrát.” – méltatta a professzor Fenyvesi Ottót a csütörtöki díjátadó ünnepségen.

Rábai Zsanett a költő versét szavaltaRábai Zsanett a költő versét szavalta

Érdeklődésük szintén nem különbözhetett volna jobban, igaz, valójában mindkettő: a tudomány és a művészet is a valóságot, az embert vizsgálja: az egyik a kutató objektív, a másik a művész szubjektív szemüvegén keresztül. Így kerültek be a társadalomról szóló előadások közé a művészeti vonatkozásúak is, s bár Fenyvesi Ottó mindig szerényen meghúzódott a háttérben, személyének is köszönhető, hogy a bizottság működése zökkenőmentes volt.

A magánbeszélgetések során aztán a művész nagy irodalmi tudását, verseit, írásait, képzőművészeti alkotásait is megismerhette, s bár Mészáros Ernő szerint nem az ő tisztje ezeket értékelni, úgy véli, Fenyvesi Ottó nélkül bizonyosan szegényebb lenne a térség kulturális élete. Hiszen, ahogy József Attila is megállapította, „a költőnek az a dolga, hogy a jövőbe látva megszerkessze magában azt a harmóniát, amellyel nekünk földi halandóknak a valóságot kellene megvalósítani. Úgy érzem, Ottó segítette az olvasót, hogy ebben a zűrzavaros világban legalább egy kis lépést tegyenek a harmónia felé” – zárta gondolatait.

A költő saját és róla szóló versét a közönség személyesen is meghallgathatta Rábai Zsanettől, majd a laudáció elhangzása után Porga Gyula polgármester átnyújtotta Fenyvesi Ottónak a Cholnoky-emlékdíjat.

Fenyvesi Ottó költő, író, képzőművész. Iskoláit Bácstopolyán végezte, egyetemi tanulmányait az Újvidéki Egyetem bölcsészkarán folytatta. 1975-től 1983-ig tagja volt az újvidéki Új Symposion irodalmi-művészeti folyóirat szerkesztőségének.
Több évig dolgozott az Újvidéki Rádióban, újságíróként és rendezőasszisztensként pedig az Újvidéki Televízióban. Szerkesztette a Képes Ifjúság című hetilap rockzenei rovatát. 1987-től az Újvidéki Rádió irodalmi műsorainak szerkesztője volt.
1991 novemberében települt át Magyarországra, Veszprémbe. Különböző lapoknak, újságoknak és tévéadóknak volt munkatársa és főszerkesztője. 2000 óta a Veszprémben megjelenő VÁR UCCA MŰHELY irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztője. A Magyar Tudományos Akadémia Észak-dunántúli regionális központjában 2002 óta dolgozik, mint szervezőtitkár. Délszláv nyelvekből és angolból fordít. Írásait német, francia, angol, olasz, holland, lengyel, szerb és horvát nyelvre is lefordították. Több egyéni kiállítása volt Újvidéken, Budapesten, Veszprémben, Balatonfüreden, Chicagoban, Szegeden, Bácstopolyán. Számos saját kötete jelent meg, ezen kívül Subcultura interrupta címmel kritika- és tanulmánygyűjtemény jelent meg költészetéről. Munkásságát többek között Sinkó Ervin- díjjal, Megyei Prima Díjjal, Nagyapáti Kukac Péter képzőművészeti díjjal, és József Attila- díjjal jutalmazták. 2012-ben Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki.

Fenyvesi OttóFenyvesi Ottó

Fenyvesi Ottóval több ízben mi is beszélgettünk életútjáról, a költészethez fűződő viszonyáról és legújabb kötetéről is.

Élete alakulásáról a Veszprém Portréban mesélt.

Az Ecoport magazin interjújában munkásságáról beszél.

Minimum Rock and Roll c. kötetéről itt írtunk.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A 21. század szerzetesei már nem kódexmásolók A 21. század szerzetesei már nem kódexmásolók „A szerzetesrendek olyan közösségek, akik bezárkóznak a világ elől, mindig morcosak és a nap legnagyobb részében zsolozsmáznak és másolják a kódexeket.” – Legalábbis a máig élő sztereotípiák sokszor ezt mondják róluk. A valóság pedig teljesen más a 21. században. Erről Mihályi Jeromos atya, a Tihanyi Bencés Apátság perjelje mesélt múlt héten az ActiCity-ben a Balaton 2024 konferencián. ma 14:45 Müller Mihály: Nem égtem ki az EKF-ben, mindennap örömmel mentem be az irodába Müller Mihály: Nem égtem ki az EKF-ben, mindennap örömmel mentem be az irodába Müller Mihály a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program sajtófőnöke, legalábbis még bő egy hónapig. Akik nem a sajtó világában élik munkás napjaikat, valószínűleg nem tudták, ki az a személy, aki végig egy kézben tartotta az EKF sajtókommunikációját, aki megbízható személyiségével minden kérdést megválaszolt. Kitartó típus, még az El Camino-t is megjárta. Müller Mihály újságíróként kezdte pályafutását, dolgozott a BBC-nél is, és akárhol járt eddigi életében, oda mindig a kíváncsiság vitte… ma 22:27 A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban Kedd délután hivatalosan is bejelentették a következő, 2024/2025-ös évad előadásait. Ismét izgalmas repertoárral készül a teátrum, de a kialakult igény miatt nagyon sok korábbi előadás is műsoron marad. Nagy-Kálózy Esztert is láthatjuk majd, csak úgy, mint Őze Áron rendezését. tegnap 22:05 Rendhagyó helyszínen a Gizella Nőikar Ünnepi koncertje Gizella-napok Rendhagyó helyszínen a Gizella Nőikar Ünnepi koncertje Veszprém Megyei Jogú Város kiemelt művészeti együttese, a Veszprém megyei Prima-díjas Gizella Nőikar 2024. évi ünnepi hangversenye a hagyományok szerint a Gizella Napok zárókoncertje is egyben. Az idei évben azonban rendhagyó helyszínen, a Szent Mihály Főszékesegyházban csendül fel a kórushangverseny. tegnap 10:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.