2017. november 23., csütörtök
Kelemen névnap

Újabb reformációra lenne szükség

  • közélet
  • 2017.10.31
    04:30
  • kép:historyofjourn.com, desiringgod.org
Ma éppen 500 éve annak, hogy Luther Márton kitűzte a wittenbergi vár kapujára 95 pontból álló tézisét. Az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban öt részes előadássorozat indult októberben a reformáció nagy felismeréseiről, melyet Soós Attila, a Nyitott Szemmel magazin főszerkesztője tart.

Mit jelent ma, 2017-ben a reformáció?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, érdemes az 500 évvel ezelőtti történésekhez visszafordulni. A reformáció forradalmi változást hozott Európában, a kereszténység történetében, ami a katolikus egyház alapjait rengette meg, és ennek a jelentősége abban volt 500 évvel ezelőtt, hogy előkerült a Biblia, a Szentírás, amit szinte ezer éven keresztül alig olvastak. Luther szerzetesként az erfurti kolostorban elkezdte olvasni a Bibliát, és rádöbbent arra, hogy az egyház nem azt tanítja és gyakorolja, ami a Bibliában rögzítve van. Ez indította el benne azt, hogy mindent a Bibliához kell mérni, mindent a Bibliából kell megvizsgálni. Az egyház erre nem volt felkészülve, mert gyakorlatilag csak az egyházi hagyományokra épülő egyházi liturgiák működtek. Luthert a bűnbocsátó cédulák árusítása mélyen megbotránkoztatta, hogy az üdvösséget pénzért meg lehet vásorolni. Ez ellen lépett fel a 95 tételében, mely aztán elindította a lavinát…

Mennyire időszerűek a reformáció tanításai?

Az időszerűsége vitathatatlan. Ez egy kényes téma, mert 500 év után kialakult a református és az evangélikus egyháznak is az a fajta lutheránus, kálvinista hagyományrendszere, amelyhez bizonyos fokig ragaszkodnak is. Azonban a XX. században elindult az ún. ökumenikus mozgalom. Ez az 1900-as évek elején kezdődött, majd Genfben 1948-ban megalakult az Egyházak Ökumenikus Tanácsa, és azóta egyre inkább elmosódni látszanak a katolikus és a protestáns egyházak közötti nézetkülönbségek. Úgy tűnik, hogy egyre teljesebb a harmónia a katolikus és a protestáns felekezetek között, hiszen az elmúlt években, évtizedekben mindegyik fél számos gesztust tett egymás felé. A katolikusok részéről ilyen a többszöri bocsánatkérés a múlt bűneiért. Protestáns oldalról pedig szintén jó ideje tapasztalható a nyitottság. Az 1999-ben elfogadott, a megigazulással foglalkozó evangélikus-katolikus nyilatkozathoz csatlakoztak 2006-ban a metodisták, 2016-ban az anglikánok, és idén, 2017 júliusában csatlakozott a református egyház is. A folyamatot szemlélve végképp úgy tűnik, hogy semmi sem akadályozhatja meg az ökumenikus egységet. Bizonyára számos lépés követi még mindezeket, akár ebben az évben, az ötszázadik évforduló kapcsán.

Úgy tűnik tehát, mintha a protestantizmus szégyellné az ötszáz évvel ezelőtt elindult eseményeket, ami kétségkívül érdekes fejlemény. Valamikor igen erős volt a protestáns öntudat az ilyen hitvallást követőkben, de mára ez nagyon nagy mértékben lecsökkent.

Amiért Luther meghalni lett volna kész - a Biblia ismereteiért való kiállás a lelkiismereti szabadság nevében - 500 évvel ezelőtt, az ma úgy tűnik, hogy nincs nagy becsben tartva, miközben a katolikus egyház szinte semmit nem változtatott a tanításaiban. Akik igazodtak , akiknek engedniük kellett az egység, az ökumenikus ”párbeszéd” jegyében, azok a protestánsok. Az igazi dolgokról nem nagyon esik szó, ez a legnagyobb probléma. Ezért szerveztük meg a megyei könyvtárban a reformáció nagy felismeréseiről (az 5 Sola-ról) szóló előadássorozatot: Egyedül a Szentírás (Sola Scriptura), Egyedül a kegyelem (Sola Gratia), Egyedül Krisztus (Solus Christus), Egyedül a hit (Sola fide), Egyedül Istené a dicsőség (Soli Deo Gloria) címmel.

Az emberek olvassák ma a Bibliát?

Annyi könyv van a Bibliáról, szeretnek róla beszélni, összeesküvés-elméleteketeket gyártani, szenzációkról beszélni, sokaknak inkább véleményük van róla, anélkül, hogy ismernék. A Bibliát azok olvassák, akik felfedezték igazán, hogy abban értékek vannak, és megragadta őket annak mondanivalója, ez bizony kisebb töredéke az embereknek, nagyobb részüket manapság nem érdekli, mert annyi minden más van, ami leköti a figyelmet.

Sokat foglalkozik emberekkel, mediátorként tevékenykedik. Mit gondol, mit lát, mi az emberi konfliktusok magja?

Egy alapvető konfliktust hordoz mindenki magában, ez az énközpontúság, az énszeretet, az önzés. Gyerekkorunktól kódolva van ez bennünk. Mindenki a maga hasznát keresi. Viszont előbb-utóbb az érdekek és akaratok szükségszerűen ütköznek egymással és ebből irdatlan nagy konfliktusok születhetnek: munkahelyeken, házasságokban és az élet szinte minden területén. Ezt a Biblia is nagyon határozottan állítja, hogy ez a teremtés utáni bűnesetnek máig ható problémája, és Jézus a végidőre vonatkozó beszédében arról beszél, hogy ez felerősödik „a gonoszság megsokasodik és a szeretet sokakban meghidegül.” (Mt24,12). Ebben élünk ma.

Mi motiválja ebben a munkában?

Ezekről az alapigazságokról beszélni, ezeket átadni, ezekkel megismertetni az embereket. Ez ad erőt és türelmet, ha a sok emberből már egy eljut oda, hogy van megoldás, és ki lehet törni az önzés ördögi köréből, meg lehet találni Istent, a békességet és a szeretetet, akkor már volt értelme ezzel foglalkozni.

Mennyire tudják az emberek megfogalmazni, hogy mi az életük célja? Milyen a halálhoz, a végességhez való viszonyuk?

A probléma abban van, hogy ma az emberek nagy többsége nem a végső kérdésekre keres válaszokat. Inkább napi szinten élnek, rövid távú célokat tűznek ki, és ezekért küzdenek. Az emberek többsége ilyen világban él, tisztelet a kivételnek. Komolyan kevesen jutnak el arra, hogy végiggondolják, végigjárják a kérdéseket, hogy mi az élet végső célja. Lehet, hogy engem sem érdekeltek volna ezek a kérdések és a Biblia, ha nem történnek olyan tragédiák, amik rákényszerítettek volna arra, hogy gondolkodjak. Megrázkódtatások, betegség, gyász kell ahhoz, hogy mélyebben elgondolkodjunk arról, miért is élünk.