2018. január 19., péntek
Sára névnap

Holt költők társasága a Petőfi Színházban

  • színház
  • 2017.11.02
    10:54
  • kép: petofiszinhaz.hu
November 3-án, pénteken 19:00-tól mutatják be a Holt költők társasága című film színpadi változatát a világon másodszor a Petőfi Színházban, Tom Schulman szövegkönyve alapján.

Az előadást Funtek Frigyes rendezi, John Keating szerepét Oberfrank Pál játssza. A diákokat a budapesti és a kaposvári színművészeti egyetem hallgatói alakítják.

A filmnek sokáig nem volt színpadi adaptációja. Egy évvel ezelőtt New Yorkban mutatták be az első előadást. Tom Schulman írta a szövegkönyvet, aki egyben a film forgatókönyvírója is volt.

Funtek Frigyes rendező elmondta, a mű üzenete a válaszkeresés, ablaknyitás a világra, annak egy más szemszögből való látása, újragondolása mindannak, ami körülvesz minket, s annak bemutatása, hogy minden felnyitott szem egyben veszélyt is jelent. Az előadás a film szellemiségét igyekszik megőrizni, és azt kívánja élővé tenni.

A Holt költők társasága (Dead Poets Society) 1989-ben készült amerikai film. A film az ötvenes évek derekán játszódik, egy konzervatív szemléletű fiúiskolában tanuló tizenéves diákcsoport történetét mutatja be. Az ő életükbe érkező új irodalomtanár próbálja felkelteni érdeklődésüket a költészet iránt, arra bátorítja őket, hogy járjanak nyitott szemmel a világban, legyenek önállóak, és saját magukon keresztül találjanak önmagukra. Keating elmagyarázza a diákoknak, hogy az élet rövid, meg kell ragadniuk a napot, és a "carpe diem" szerint kell élniük.