Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Veszprém 'A közétkeztetés közössége' roadshow következő állomása

2017. november 7. 4:00
A roadshow az érintett feleknek, csoportoknak az egészséges táplálkozás és életmód előmozdításában betöltött szerepeit, felelősségi köreit mutatja be.

Némedi Lajos alpolgármester az esemény sajtótájékoztatóján hangsúlyozta,:a legnagyobb kincsünk a gyermekünk, és gyermekeink egészsége, éppen ezért fontos az egészséges táplálkozás előmozdítása.

Veszprémben a Hungast Csoport biztosítja a gyermekek közétkeztetését. Páger Zsolt, üzletfejlesztési igazgató elmondta, 2015 első félévében indított előadássorozatukkal az azt megelőző évben bevezetett táplálkozás-egészségügyről szóló rendelet kapcsán szerettek volna hidat képezni a jogszabályi elvárás és a fogyasztók között.

Az előadássorozatnak akkora sikere lett, hogy 2017 tavaszán új előadássorozatot indítottak A gyermekvendéglátás közössége címmel, ahol pedagógusok, intézményvezetők, szülők és a gyermekek is megismerkedhetnek az új lehetőségekkel, az élelmiszeralapanyagokkal, a diétás ellátással, és a "visszatérés a terített asztalhoz" elvvel.

Páger Zsolt hangsúlyozta, hogy a gyermekek körében végzett kutatások alapján kiderült, általában 10-15 perc áll rendelkezésükre az ebéd elfogyasztására, igényük azonban az lenne, ha 20-25 perc állna rendelkezésükre.

A roadshow következő állomása Veszprém. November 14-én 15:00-tól várnak minden érdeklődőt a Polgármesteri Hivatalba, ahol az előadások után kötetlen beszélgetésre és kóstolóra is lesz lehetőség.

Részletes program:

14:30-15:00 Regisztráció

15:00-15:05 Megnyitó, Góger Tamás, területi vezető, Hungast Csoport

15:05-15:15 Köszöntő, Némedi Lajos, alpolgármester, Veszprém Megyei Jogú Város

15:15-15:45 Szerepek a gyermekvendéglátás közösségében, Páger Zsolt, üzletfejlesztési igazgató, Hungast Csoport

15:45-16:10 Speciális táplálkozási igények étrendje, Szálka Brigitta, dietetikus

16:10-16:30 Visszatérés a terített asztalhoz, Végh Tamás gasztronómiai igazgató, Hungast Csoport

16:30-17:00 Kóstoló, kötetlen beszélgetés

A rendezvényen való részvétel ingyenes. Részvételi szándékukat a krubl.yvette@hungast.hu e-mail címen jelezzék november 10-ig.

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - közölte a HUN-REN Ökológiai Központ. 2024. március 26. 11:54 A képernyőfüggőség csak az egyik oka, hogy rohamosan romlik a fiatalok látása egészség A képernyőfüggőség csak az egyik oka, hogy rohamosan romlik a fiatalok látása Nem csak a fejlett országok problémája, hogy a fiatalok körében egyre gyakoribb a rövidlátás. A szemészek világszinten kongatják a vészharangot, hiszen a folyamat egyáltalán nem biztos, hogy visszafordítható. 2024. március 17. 12:27 Alkoholmentesített bort kóstoltunk Alkoholmentesített bort kóstoltunk Egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az alkoholpiaci tortából az alkoholmentes vagy alacsony alkoholtartalmú italok, az igények kiszolgálására pedig megjelentek olyan termékek, mint az alkoholmentesített borok. Egy palackot mi is megbontottunk, hogy lássuk, merre tart a világ. De kinek jó ez, és miért alakul ki a trend? 2024. február 22. 22:12 A múlt héten több mint 60 ezren fordultak orvoshoz A múlt héten több mint 60 ezren fordultak orvoshoz Az év hetedik hetében - február 12. és február 18. között - 60 100-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön. 2024. február 22. 11:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.