Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Egy jó szakma ma egy diplománál is többet ér

2017. november 13. 12:50
27 mesterjelölt vehette át mesterlevelét hétfő délelőtt a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesteravató ünnepségén.

Az ünnepségen a kamara nevében Markovszky György elnök köszöntötte a leendő mestereket, úgy fogalmazva: mindig öröm, amikor fiatal, elkötelezett emberek olyan hivatást választanak, amely a jövőben nemcsak önmaguknak fog sikert és elismerést hozni, hanem mások számára is megnyitja az utat, hogy részt vegyenek a képzésekben.

Az elnök a rendszert mérlegelve felidézte: az Osztrák-Magyar Monarchiában még nagy hagyománya volt annak, hogy a szakképzés elvégzése után a szakemberek néhány évet Nyugat-Európában töltsenek, hogy ott továbbfejlesszék és még magasabb szintre emeljék a tudásukat, amit aztán itthon már mesterként tudtak átadni a tanítványoknak. Ez egy jól működő rendszer volt, az átalakulások következtében, a rendszerváltás idejére viszont sok csatornát elzárták, megszűntek a lehetőségek, a mesterek kiöregedtek és új megoldások után kellett nézni.

Az elmúlt időszak egyik legnagyobb szakpolitikai intézkedése volt, amikor a gyakorlati oktatás feltételét mester képzettségű, megfelelő piaci szereplő részvételéhez kötötték. Közel tíz év elteltével úgy tűnik, a kezdeti aggodalmak ellenére ismét beindult a mesterképzés, és évente egyre növekvő számban sikerült átadni okleveleket – eddig összesen 827 főnek – összegzett Markovszky. Így ma már lényegében minden gyakorlati képzőhelyként szolgáló vállalkozásnál rendelkezésre állnak a mesterek, és a fiatalok a legalkalmasabb körülmények között sajátíthatják el a szakma csínját-bínját.

Mikóczy ZoltánMikóczy Zoltán

Az ünnepségen szót kapott az egyik pincér mesterjelölt, Mikóczy Zoltán is, aki beszédében a mester ismérveit vette számba: olyan, szakmájában kiválóan járatos, nagy tapasztalattal rendelkező vezető személy, aki biztonságot nyújt a körülötte lévőknek és tanítványait oktatva biztosítja, hogy a tudás ne vesszen el. „Büszkék lehetünk arra, hogy sikerült tudásunkat a legmagasabb szintre emelni, de nem dőlhetünk hátra elégedetten, mert a mesterlevél megszerzésével a jövő nemzedékéért való felelősségvállalás kötelességét is magunkra vettünk. Küldetésünk a szakmánk minden fogását megtanítani, megszerettetni azt a fiatalokkal és példaképpé válni számukra. E küldetés beteljesítéséhez vezető út talán soha nem volt ennyire rögös, amikor a szakemberhiány beárnyékolja a vállalkozások jövőképét. Éppen ezért fokozottan azon kell dolgoznunk, hogy megértessük a fiatalokkal és a szülőkkel is: egy jó szakma ma már egy diplománál is többet ér, és sokkal változatosabb karrierutakat kínál. Rajtunk áll a magyar társadalom jövője” – zárta gondolatait a jelölt.

A jelöltek fogadalomtétel során tettek esküt arra, hogy végigviszik ezt a missziót, majd összesen 27 mesterjelölt vehette át mesteroklevelét kozmetikus, villanyszerelő, gépi forgácsoló, illetve pincér szakmában.

Az ünnepségen a Szilágyi Harangegyüttes működött közre.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. 2024. március 12. 8:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.