2017. december 12., kedd
Gabriella névnap

Kilencezer hátrányos helyzetű fiatalt már megsegítettek

Tíz éves, jubileumi gáláját ünnepelte szombaton este a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület.

Molnár Roland, az egyesület elnöke a gálát megelőző sajtótájékoztatón elmondta: amikor 2008. február 15-én 15 alapító taggal létrehozták az egyesületet, még nem is remélhették, hogy tíz évet megélnek majd. Azóta számos támogatót szereztek maguk mellé – Holczer Andrásnak és családjának külön köszönetet is mondott, amiért az első pillanattól kezdve segítette az álma megvalósításában és önállósodósában.

Krisztin N. László, Strenner Zoltán, Molnár Roland, Gelencsér András, Tábori Ferenc, Kecskés PéterKrisztin N. László, Strenner Zoltán, Molnár Roland, Gelencsér András, Tábori Ferenc, Kecskés Péter

A szervezet mindig is azt tartotta szem előtt, hogy „nem az számít, amit kapok, hanem amit adok”, ennek a szellemiségnek a fejében pedig az elmúlt tíz év alatt kilencezer hátrányos helyzetű fiatalnak nyújtottak segítséget: 3500 fiatalt anyagi, a többieket pedig tárgyi adományokkal támogatták. Az eddigi legnagyobb egyszeri felajánlás egymillió forint volt.

Az egyesület munkája ma már gyakorlatilag a város határain is túllép, ezt bizonyítja dr. Kecskés Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Civil kapcsolatok és társadalmi konzultáció főosztályának vezetője, aki maga is elismerően nyilatkozott. „Ma Magyarországon több mint 62 ezer civil szervezet működik, akiknek a tevékenysége 99,9 százalékban egy irányba mutat: a hátrányos helyzetűeket kívánják felkarolni. Ez legalább annyira kormányzati ügy, mint az öntevékeny szervezeteké, olyan közös cél, amiért most is rengetegen tesznek” – fogalmazott a főosztályvezető.

Dr. Gelencsér András, a gálát vendégül látó Pannon Egyetem rektora arról beszélt, már a helyszín is remek kifejezője annak az összefogásnak, ami a nemes ügyet, a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítését jellemzi: mostanra a rendezvény kinőtte Veszprém valamennyi létesítményét, és több mint háromszázan vesznek részt az eseményen.

A programon jelen volt Strenner Zoltán veszprémi önkormányzati képviselő is, aki úgy vélekedett: fontos, hogy a civilekkel és az egyházzal meghirdetett párbeszéd ne csak szlogen maradjon, hanem tartalom is társuljon hozzá. Képviselőként 2008 óta támogatja a szervezetet, és kifejezetten dicséretesnek tartja azt a lelkesedést, ami Molnár Roland munkáját jellemzi, hiszen nem voltak mindig egyszerű helyzetben.

Márfi Gyula érsek, az egyesület rendes tagja kiemelte: a kereszténység egyik legfőbb tanítása is a szegények és az elesettek támogatása, akikben ugyanúgy meg kell látnunk az értéket. Így tesz Tábori Ferenc hárskúti képviselő és Badacsonytomaj polgármestere, Krisztin N. László is, aki pedagógusként minden olyan kezdeményezést felkarol, amely a fiatalok támogatását tűzi zászlajára, nemcsak saját településén, hanem a megyében is.

Az egyesület maradéktalanul ezen dolgozik, a jubileumi gála teljes bevételét pedig ezúttal is 150 rászoruló fiatalok karácsonyának megszépítésére ajánlották fel. Tizenöt, a középiskolából már kikerült diákot emellett személyesen is díjaztak az eseményen. Bővült az egyesület létszáma is, Békefi József, a SKICC Reklámstúdió ügyvezetője és Nagy Miklós önkormányzati képviselő határozott időre tiszteletbeli elnökké avanzsált.

A támogatásért cserébe természetesen színvonalas szórakozás dukált mindazoknak, akik jegyet váltottak a gálára: felléptek többek között a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió növendékei, valamint a Botev és a Rózsa iskola diákjai, az énekes és a táncos produkciókon túl pedig a Summer Band muzsikált.

A jótékonysági akció ugyanakkor ezzel nem ér véget: a Zonta Club november 24-ei adventi koncertje teljes bevételét a hátrányos helyzetű fiataloknak ajánlja fel, valamint ugyanazon a napon a Petőfi Színházban kiállító Palásti Renáta képeinek eladásából származó összeg 10%-át is az egyesület kapja.