Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Színpadi esttel mutatkozik be egy új nyugdíjasklub Veszprémben

2017. november 21. 12:51
Táncokkal, közös énekléssel és egy színdarabbal mutatkozik be a nyilvánosság előtt a Bónusz Évek Nyugdíjas Klub november végén az Agórában.

A közelmúltban alakult Bónusz Évek Nyugdíjas Klub november 30-án, délután 3 órától tartja bemutatkozó estjét az Agórában. A rendezvény folyamán megemlékeznek Arany János születésének 200. évfordulójáról, polgári,-népi és szalontáncokat adnak elő, emellett pedig egy vidám jelenetet és egy színdarabot, Petőfi Sándor Helység kalapácsa című művét adják elő. Az eseményen a Cholnoky Nyugdíjas Klub és a Bakony Betyárok is közreműködik- mondta kedd délelőtti sajtótájékoztatón Bodnár Istvánné Zsóka, az est háziasszonya.

az  est háziasszonya, bodnár istvánné zsókaaz est háziasszonya, bodnár istvánné zsóka

Örömmel vállalta el a program fővédnökségét Ovádi Péter önkormányzati képviselő, hisz elmondása szerint egy politikus feladata, hogy olyan kezdeményezések mellé álljon, melyek közösséget teremtenek. Némedi Lajos alpolgármester szerint példamutató és pozitív, hogy vannak emberek, akik életük utolsó évtizedeit vidáman, örömtelien akarják élni. Erre jó példa az ősszel alakult Bónusz Évek Nyugdíjas Klub is, mely foglalkozásain az idősek táncoktatásával foglalkozik. A város az Emberi Erőforrások Minisztériumától 2013-ban érdemelte ki az idősbarát önkormányzat díjat, mely az alpolgármester szerint nem csak elismerést, hanem kötelezettségeket is jelent számukra. Az alpolgármester megerősítette, hogy a korábbiakhoz hasonlóan az idősek továbbra is számíthatnak a városvezetés támogatására.

szente józsef, Ovádi Péter, Bodnárné Zsóka, Némedi Lajos és Neveda Amália,az Agóra igazgatójaszente józsef, Ovádi Péter, Bodnárné Zsóka, Némedi Lajos és Neveda Amália,az Agóra igazgatója

Szente József, a Nyugdíjas Klubok Vezetői Fórumának elnöke elmondta, évről évre több támogatást kapnak a veszprémi nyugdíjasok az önkormányzattól, és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a város rendelkezik idősügyi koncepcióval, mely mögé teljes mellszélességgel tudnak felsorakozni. A városban összesen 43 klub létezik, melyeknek összesen 2000 tagja van.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.