Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

A úthálózat és a foglalkoztatás fejlesztése is kitörési pontja lehet Veszprém gazdaságának

2017. november 21. 14:01
Veszprém feltett szándéka, hogy a legvonzóbb településsé váljon a hazai és külföldi vállalkozások számára. Ehhez elengedhetetlen a párbeszéd a felek között – ennek érdekében kedden üzleti fórumot szerveztek az Arénába.

A programot koordináló önkormányzat részéről Porga Gyula polgármester ismertette: Veszprém vonzó befektetési célpontnak számít az országban, amely kivételes adottságokkal rendelkezik a hasonló méretű hazai településekhez képest. Fejlettségi szintjét tekintve az ország első harmadához tartozik, adó-erőképességét figyelembe véve a 65 ezer fő alatti városok között a legerősebb, a jövőre való felkészülés dinamikáját számítva pedig épp csak lecsúszik a dobogóról.

„Ez persze csak egy pillanatfelvétel, ahhoz, hogy ez a lendület kitartson, folyamatosan munkálkodni kell. Minden beruházásért és jó munkahelyért egyre élesebb verseny folyik, és nem várhatunk karba tett kézzel. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy a vállalkozások bennünket válasszanak tevékenységük helyszínéül, és ne csak helyben, de egész Közép-Kelet-Európában is rangot vívjunk ki magunknak" – hangoztatta a polgármester.

Ehhez párbeszéd kell, és egy ilyen, szakmai előadók, a helyi gazdaság fejlesztésében érdekelt kormányzati és önkormányzati szervezetek és a legnagyobb helyi vállalatok képviselőinek részvételével zajló szakmai konferencia megléte szükséges is, ha Veszprém fel akar kerülni a vállalkozások térképére. Miskolci Katalin, a McKinsey&Company Hungary munkatársa előadásában éppen azt taglalta, mi alapján választ egy-egy multi helyszínt, amikor bővíteni kívánja telephelyeit. A szempontok között egyaránt szerepel a működési környezet, az infrastruktúra, a munkaerőpiac helyzete és a költségek, de az adott helyszín élménye is. Egy-egy város tehát kiemelkedően sokat tehet azért, hogy rá essen a cégek választása, és ez ugyanígy igaz Veszprém esetében is – világított rá a szakember. – Az üzleti, kulturális, szakmai, oktatási rendezvények legalább annyira fajsúlyosak lehetnek a döntésben, mint a fórumokon megjelenő vélemények, az adatszolgáltatás vagy a kereskedelmi kamarákkal kialakított jó kapcsolat.

Miskolci KatalinMiskolci Katalin

Dr. Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a megye gazdaságáról szólva a pozitív mutatók ismertetése mellett a gyengeségeket sem hallgatta el. Bár a megye húzóágazata a feldolgozóipar lett, a Balaton-parti turizmus pedig óriási növekedést eredményezett az elmúlt években, és az egyéb szolgáltatások is fejlődtek, az ország TOP 200 vállalkozását tekintve jól látszik, hogy annak több mint 40%-át a Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom és Vas megyei cégek teszik ki. A legnagyobb gondot azonban az jelenti, hogy ezek a megyék jelentős mennyiségű munkaerőt szívnak el: a felnőtt munkaerő 40 százaléka egyszerűen elmegy a megyéből. Ezen változtatni kell és Veszprémnek versenyképessé kell válnia ebben a körben.

De legalább ennyire fontos lenne a további gyengeségek kiküszöbölése: a közúti közlekedés, nevezetesen a 8-as számú főút fejlesztése, a Székesfehérvár-Budapest-Ajka gyorsvasút megépítése, az ipari infrastruktúra javítása, a helyi egyetemi képzésben a gazdasági szakok alulsúlyozásának és a szakképzési területek egyenlőtlenségének megszüntetése.

Markovszky szerint az említett pontokon túl Veszprém számára kitörési pontot jelenthetne a szakképzések és az ipari infrastruktúra fejlesztése, a munkaerő visszaszívása és a vállalkozásbarát környezet megteremtése, az adó mérséklése is.

G. Nagy Balázs, a Magyar Szolgáltatóipari és Outspurcing Szövetség elnöke szerint érdemes lenne meglátni a lehetőséget a szolgáltató szektorban is, amely ma a második leggyorsabban növekvő szektor, és a globális láttatás révén bevonni a szolgáltató központok réspiacát.

A konferencia második felében az elképzelések és a jelenlegi helyzet felvázolása mellett szóba kerültek a konkrét intézkedések is, melyekkel már most vonzóbbá válhat Veszprém a vállalkozások számára.

2018 elején indul az Északi iparterület jobb elérését és a közlekedési hálózatba való bekapcsolódását megoldó úthálózat fejlesztés, mely több mint 3 milliárd forintba fog kerülni és mintegy 15 ezer főnek nyújt segítséget.

Az infrastruktúra fejlesztésén túl a város jelentős forrásokat fordít a képzett munkaerő biztosítására is. A „Foglalkoztatási együttműködés a veszprémi járás területén” kiemelt program keretein belül foglalkoztatók és mentorok együttműködésével dolgoznak a kereslet és a kínálat összehangolásán. A befektetők munkájának megkönnyebbítésére egy tájékoztató kiadványt és magyar és angol nyelvű befektetői honlapot (investinveszprem.com) is létrehozott az önkormányzat a vállalkozásoknak szóló legfontosabb információkkal.

G. Nagy BalázsG. Nagy Balázs

A jövőbeli pozitív változások mellett az elmúlt időszak is tartogatott már előrelépéseket: október végén megnyílt a Penny Market logisztikai központja, Európa egyik legmodernebb és környezeti szempontból fenntartható centruma, mely összesen 135 új munkahelyet teremtett. 4,2 milliárd forintos beruházással bővíti veszprémi elektromotor gyárát a Maxon Motor Hungary Kft., 102 új munkahelyet létrehozva.

A legjelentősebb lépést a Valeo jelentette be: a több mint 10 milliárd forintos beruházás egy 13 ezer négyzetméteres raktárcsarnok megépítését, a raktár-technológia fejlesztését és új termékek gyártásának bevezetését is magában foglalja, mellyel 180 embernek adnak munkahelyet.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. 2024. március 12. 8:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.