2018. január 19., péntek
Sára névnap

Jó lenne, ha a jótékonyság olyan cselekedet lenne, mint a levegővétel

Interjú Dr. Kristóf Mihályné Nórával, a Zonta Club Veszprém elnökével.

- Meséljen nekem a világszervezet történetéről!

- A Zonta International 98 éve alakult világszervezet, ami 67 országban van jelen, körülbelül 32000 hölgy vallja magát zontiánnak. Magyarországon a rendszerváltás után indult el a működése, Veszprémben 1993-ban jegyezték be, az alakuló ünnepségünk 1994. augusztus 20-án volt. A Zonta közhasznú egyesület, a célja a nők helyzetének javítása, szakmai, politikai, gazdasági érvényesülésének, a fiatal hölgyek pályakezdésének, egészségének, a gyerekeknek, a családoknak a segítése, a tehetséges fiatalok támogatása. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a Zonta pártoktól, politikától és egyházaktól független civil szervezet. Az ENSZ 2013 márciusában kérte fel a Zonta Világszervezetet, hogy hívja fel szerte a világon november 25-én – az erőszak elleni tiltakozás világnapján – a közvélemény figyelmét a nők elleni erőszakra, és arra ösztönözze, hogy tiltakozzon az erőszak minden formája ellen. E napon azóta is minden évben figyelemfelhívó rendezvényekkel emlékezünk meg az erőszak áldozatairól, annak elkerülési lehetőségeiről, a bántalmazás felismeréséről. A Zonta az egyetlen olyan civil szervezet, amelynek első konzultatív státusa van az ENSZ-ben, a nők és gyermekek jogait tárgyaló kérdésekben.

- Miből tartja fent magát a szervezet?

- Tagdíjat fizetünk a világszervezetnek és az európai szervezetnek, ami körülbelül évi 30.000 Ft, ez képezi a szervezet jótékonysági alapját.

- Veszprémben milyen tevékenységet folytatnak?

- Veszprémben 22 hölgy alapította meg a szervezetet, jelenleg 15-22 között mozog az önkéntesek száma, kétévente választunk új elnököt. Különböző elismeréseket kaptunk már a várostól, öt alkalommal ismerték el munkásságunkat. Szeretünk Veszprémben élni és dolgozni. A várossal való kapcsolatunk kifogástalan. Adományokat gyűjtünk, hogy támogassuk a rászorulókat, így a tehetséges fiatalokat, általában valamilyen koncerttel vagy rendezvénnyel köszönjük meg az adományt a lakosságnak.

Az elmúlt hét évben 7,5 millió forintot gyűjtöttünk össze. Ösztöndíjaink voltak a Pannon Egyetem kiváló hallgatói, a Csermák Antal Zeneiskola tanulói, és számos tehetséges diák számára. A szponzorok közül sokan elfogytak, de vannak hűségesek. Tavaly, amikor egy koncert során nem gyűlt össze a kívánt összeg, a veszprémi vállalkozók mellénk álltak, segítségükkel a megyei kórháznak vásároltunk 240 lepedőt, ami a kórház egy éves szükségletét fedezi. Több esetben adományoztunk számítógépet, hangszert tehetséges, rászoruló fiataloknak. A vörösiszap-katasztrófa után felkaroltunk egy roma családot, más karitatív szervezettel közösen házat vettünk nekik, berendeztük, és folyamatosan segítjük őket az élet nehéz helyzeteiben. Még hosszan lehetne sorolni eddigi tevékenységünket.

- Hogy látja, a fiatalokat mennyire érdekli ma a jótékonyság?

- Idén nyáron az európai 14 régióban először sikerült egy diákklubot alapítanunk, a Z klubot. Ebben a Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium 17 tanulója végez önkéntes tevékenységet. Rendkívül ügyesek, érzékenyek a szociális problémák iránt, önállóan végzik a feladataikat. Az európai konferencián nagy sikert aratott a diákklub fiatal elnöke, Monostori Anna, aki Brixenben szép előadást tartott. Nemrég egy bécsi és linzi konferenciára is meghívást kaptak.

- Milyen aktuális problémával foglalkozik most a világszervezet?

- Idén a Zonta erőszak elleni fellépésében az emberkereskedelem a kiemelt téma, amely legtöbb esetben a nőket és a gyerekeket érinti. Főleg figyelemfelhívó előadásokkal próbálunk segíteni, ez évben társszervezetekkel közösen tartottunk előadást, és a középiskolás kollégiumban 28-án lesz speciálisan fiataloknak szóló előadásunk a témával kapcsolatban.

Szívügyem, hogy a fiatalok megismerjék a Zontát, megtapasztalhassák, hogy milyen jó adni. Jó lenne, ha Magyarországon is „divat” lenne egy jótékonysági egyesületben dolgozni. Sokkal jobb lenne a társadalomnak, ha a jobb helyzetben lévők is kötelességüknek éreznék a jótékony tevékenységet.