Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Fellobbant az első láng

2017. december 2. 18:39
Tornavölgyi Krisztián plébános és Némedi Lajos alpolgármester gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját szombat kora este a Szentháromság téren.

Szép számban gyűltek össze a veszprémiek szombaton a Szentháromság téren, hogy megnézzék a béke gyertyájaként is ismert adventi gyertya lángjának fellobbanását.

Némedi Lajos alpolgármester számára az adventi gyertya kettős jelentőségű. „Egyben a fény, egyben a szeretet megnyilvánulása. Azért fontos a kettő, mert a kettő hiányában hidegség és sötétség van.”

Tornavölgyi Krisztián, a Szent Margit templom plébánosa beszédében a várakozás időszakáról és a lelki készületről elmélkedett. Az elcsendesedés mellett ébresztő is az advent, mert Jézus eljövetelére figyelmeztet. „Isten számtalan módon, szakadatlanul jön, de csak az ébren lévőkhöz. Nem dörömböl, nem erőszakos, nem akarja feltépni egyikőnk szívét sem, de csak a nyitott emberekkel nyit párbeszédet.” Az advent szerinte arról is szól, hogy megkülönböztessük a fontosat a lényegtelentől, csökkentve az élet üresjáratait.

A plébános ezután az alpolgármesterrel közösen gyújtotta meg az első veszprémi gyertyát. A programon közreműködött Módri Györgyi, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze.

A gyertyagyújtás előtt a Szaléziánum nép játszóházzal, diafilm vetítéssel és kisvonat közlekedtetésével kedveskedett a gyermekeknek. Este Ladányi Tamás asztrofotós: Öt kontinens csillagai című könyvének bemutatóját tartották.

Ge. Á.
Szalai Csaba

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.