Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Hogy állunk az adakozással az ünnepek előtt?

2017. december 12. 4:00 // Forrás: adatok: cafonline.org, cofidishitelmonitor.hu, képek: lexi.hu, reformatus.com, mindenamisopron.hu, blikk
Kapni jó, adni még jobb. Hogy állnak az emberek az adakozással, jótékonysággal, különösen Karácsony előtt?

Áthatja a Bibliát is

Az adakozás kérdése a Bibliában része egy nagyobb összefüggésnek. Ez a nagyobb összefüggés az, hogy Isten szövetséget kötött népével, s ebben a szövetségben ő cselekszik, ő a kezdeményező. Annak, hogy az ember adhat, visszaadhat valamit az Úrnak, teológiai alapja van. Az adományt adó ember ahhoz az Istenhez járul, akié minden, az egész teremtett világ, aki nem szorul az ember adományára: “enyém a világ és ennek mindene” – hangzik az 50. zsoltár 12. versében.

Az adás, adakozás kérdése áthatja a könyvek könyvét is, ám a mai kor emberei nem egyformán vélekednek erről a kérdésről.

Ki a legadakozóbb nép?

A Charities Aid Foundation immár hetedik éve adta ki 2017-ben a World Giving Indexet, egyfajta jótékonysági mutatót, ami átfogó globális képet ad az adakozókedvről, nagylelkűségről és karitatív viselkedésről.

Immáron négy éve Mianmar szerepel az első helyen adakozásban. Őt követi Indonézia, a harmadik helyen Kenya, negyedik helyen Új-Zéland, majd ötödik helyen az Egyesült Államok végzett.

Hogy állnak az adakozással a magyarok?

Magyarország a 119. helyet foglalja el a fent említett indexben, ami nem éppen a legelőkelőbb hely a 140 vizsgált ország közül. A felmérés vizsgálja, hogy mennyire vagyunk hajlandóak idegeneknek segíteni, pénzt adományozni és önkéntes munkára időt fordítani.

Valamivel jobb képet mutat rólunk a Cofidis Hitel Monitor országos reprezentatív kutatása. Ebből az derül ki, hogy a tavalyi évhez képest idén karácsonykor valamivel magasabb összegeket tervezünk elkölteni. A felmérés szerint kifejezetten karácsonyi jótékonykodásban a lakosság több mint fele (57%) tervez részt venni.

A karácsony szelleme előhozza a legtöbbünkből a segítőkészséget: a magyarok 44 százalékéra jellemző az adományozás karácsonykor vagy általában, azonban közülük minden második ember többet adakozik az ünnepek alatt. A legjellemzőbb jótékonykodási formák – amelyekbe a lakosság több mint negyede legalább a tervek szintjén bevonódik – áruházi élelmiszergyűjtés (30%), a rászoruló gyerekek, árvák (29%) és a környezetünkben élő rászorulók (26%) támogatása, illetve jótékonysági szervezetek segítése (26%).

Mit mond a pszichológia?

Arról kérdeztük Szilágyi Judit klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológust, hogy mit mond a pszichológia az emberek adakozási tevékenységéről:

„Az adakozást a pszichológia több oldalról szokta megfogni. Az analitikus értelmezés nem kifejezetten pozitívan áll hozzá, mert a bűntudat felől határozza meg, vagyis azért adakozok, mert bűntudatom van, hogy nekem van, neki nincs. A szelf-pszichológia szerint azért, mert ez az én önmagamról alkotott énképemet pozitívan befolyásolja, olyan valakinek tudom magam látni, aki mások hasznára van, mások érdekeiért kész kiállni. A szociobiológia a kölcsönösség felől magyarázza, azért adakozom, mert ma én tudok adni neked, akinek nincs, holnap lehet, hogy fordított lesz a helyzet, te tudsz adni, ha nekem nem lesz, ha én szenvedek hiányt és jogosan kérhetek majd segítséget, támogatást.

A második kettőben közös még, hogy az egyén, a személy hatóképessége felől határozza meg, vagyis, hogy az adás képessége fontos mind az egyén személyisége, mind a társadalomban betöltött szerepe felől, vagyis én magamat is, valamint mások is engem pozitívabbnak, hatékonyabbnak ítélhetnek meg, szeretve tudok lenni, kapok visszajelzést másoktól arra nézve, hogy fontos vagyok, olyan valaki vagyok, akire mások számítanak és számíthatnak.

Az adakozásnak minden nagyobb vallásban hagyománya van, mert az elesettek, rászorulók támogatása tette lehetővé, hogy a társadalmak, közösségek fenn tudjanak maradni - más közösségekkel vagy éppen a természettel vívott harcokban.”

Hol tudunk adakozni?

Számtalan lehetőségünk van adakozni az országban, itt most kettőt említünk: A MikulásGyár 2017. december 1. és 22. között tart nyitva, Budapesten, az Ötvenhatosok terén 9 és 21 óra között, a Lurdy Házban 10-től 19 óráig. Állandó és központi gyűjtőpont az Ötvenhatosok terén felállított nagy sátor,

hivatalos MikulásGyár-gyűjtőpontok még:
- országszerte a Toyota márkakereskedései
- Hungaroring
- a legtöbb posta

A MikulásGyár elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, könyvet, játékot, édességet vár adományként. Hangsúlyozzák, hogy a rászorultaknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így minél több konzervet, tésztát, lisztet, cukrot, rizst, olajat várnak. A MikulásGyár nagyon szívesen fogad játékokat, könyveket is. A Magyar Posta közreműködésével idén ismét lehetősége nyílik a legkisebb településen élőknek is az ünnepek közeledtével adományokkal segíteni a rászorulókat. Az adakozók a legtöbb postán leadhatják ajándékukat a MikulásGyárnak 2017. december 1. és 22. között, ahonnan a Magyar Vöröskereszthez juttatja azokat a Posta. Az adományokat országszerte a legtöbb postán térítésmentesen veszik át. A dobozokra csupán rá kell írni nagybetűkkel: MIKULÁSGYÁR. További részletek a mikulasgyar.hu oldalon olvashatók.

A Baptista Szeretetszolgálat 14. alkalommal szervezi meg országos karácsonyi adománygyűjtő kampányát, a Cipősdoboz Akciót. További részletek a ciposdoboz.hu oldalon olvashatók.

Tokos Bianka
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Alba Fehérvár KC U21 14 11 1 2 471 385 86 23
2. Red Velvet KC Budapest 14 11 1 2 421 350 71 23
3. Szentendrei NKE 14 11 0 3 486 362 124 22
4. Veszpém Pannon SE 14 10 0 4 441 357 84 20
5. Vasas SC U21 14 4 1 9 399 441 -42 9
6. ÓKSI KKFT-Bicske 14 4 1 9 378 447 -69 9
7. Tatai AC 14 2 1 11 386 456 -70 5
8. Gárdony-Pázmánd NKK U21 14 0 1 13 333 517 -184 1
Utolsó módosítás: 2024. március 10. 20:32
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Férfi kézilabda NB I/B, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO- UNI FKC KFT 22 19 1 2 698 548 150 39
2. Veszprém Handball Academy U21 22 17 2 3 644 557 87 36
3. Szigetszentmiklósi KSK 22 14 2 6 636 588 48 30
4. Mezőkövesdi KKFT 22 11 6 5 673 623 50 28
5. Optimum Solar - Békési FKC 22 13 2 7 652 635 17 28
6. OTP Bank-Pick Szeged U21 22 12 2 8 711 698 13 26
7. KK Ajka KFT 22 12 1 9 594 532 62 25
8. Budai Farkasok-Rév 22 11 2 9 630 617 13 24
9. DEAC 22 9 2 11 626 624 2 20
10. Ceglédi KK 22 9 1 12 629 610 19 19
11. Rákosmente 22 8 3 11 572 620 -48 19
12. Vecsési KKFT 22 8 2 12 624 659 -35 18
13. Tatai AC 22 6 1 15 598 656 -58 13
14. Kecskemét 22 5 1 16 563 688 -125 11
15. Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 22 4 2 16 608 702 -94 10
16. ÓAM-Ózdi KC 22 2 2 18 588 689 -101 6
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 12:51
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 3 2 1 25 14 11 18
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 4 2 0 18 13 5 17
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 6 3 1 2 19 16 3 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 11 15 -4 10
5. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 1 0 5 12 21 -9 7
6. DEAC 6 1 1 4 16 22 -6 5
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 20:54
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II 2023/24
Hazai
VPSE
Vendég
Vasas U21
Időpont
2023. szeptember 30. 15:00
Helyszín
Március 15. utcai csarnok
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA Veszprém U21
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. szeptember 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-25
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Rákosmente
Időpont
2023. október 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
30-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Cegléd, Gál József Sportcsarnok
Eredmény
32-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Gödöllői RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Gödöllő, MATE Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
ÓAM-Ózdi KC
Időpont
2023. október 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
26-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal felkészülési mérkőzés 2023/24
Hazai
Magyarország
Vendég
Svédország
Időpont
2023. október 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal felkészülési mérkőzés 2023/24
Hazai
Magyarország
Vendég
Svédország
Időpont
2023. október 11. 16:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
BDSE-Emericus SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 12. 17:45
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Békéscsabai RSC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 14. 14:30
Helyszín
Békéscsabai Városi Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Tatai AC
Időpont
2023. október 14. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/2024
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emericus
Időpont
2023. október 19. 18:30
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Optimum Solar - Békési FKC
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
24-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Alba Fehérvár KC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 22. 11:00
Helyszín
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
Eredmény
36-34
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
DEAC
Időpont
2023. október 22. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Mezőkövesdi KKFT
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
SZRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Ált. Isk.
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/2024
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
41-29
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Kecskeméti LC
Időpont
2023. október 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-4
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Fatum Nyíregyháza
Időpont
2023. október 31. 18:45
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
tegnap 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Békési FKC
Időpont
2024. március 30. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Mezőkövesd
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2024. április 7. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
FC Nagykanizsa
Vendég
VESC
Időpont
2024. április 7. 16:00
Helyszín
Football Club Nagykanizsa munkacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 12. 18:30
Helyszín
Üllő, Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2024. április 12. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
ELTE-BEAC
Időpont
2024. április 20. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Rákosmente
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. április 20. 17:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Győri ETO- UNI
Időpont
2024. április 21. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 5. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
KK Ajka KFT
Időpont
2024. május 5. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. május 17. 19:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
DEAC
Időpont
2024. május 18. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 25. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2024. május 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
Közösségi terek és közterületek fejlesztése Veszprémben Közösségi terek és közterületek fejlesztése Veszprémben A projekt azonosítószáma: ET-INF-2022/215002 A projekt támogatás összege: 233.546.800,- Ft ma 18:45 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.