Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Iparos akadémia, tudáspark, közösségi közlekedés: jövőre is folytatódnak a VKSZ Zrt. együttműködései

2017. december 19. 14:19
Kötetlen találkozóra hívta partnereit a VKSZ Zrt. kedd délelőtt a Hangvillába, ahol dr. Temesvári Balázs vezérigazgató értékelte az elmúlt év eredményeit és felvázolta a jövőbeli célkitűzéseket.

Temesvári Balázs 2017-et az együttműködések éveként jellemezte, mely a VKSZ Zrt. helyztetét is jól leírja. Működését és struktúráját tekintve konszolidált esztendőt tudhat maga mögött a társaság: gazdaságilag stabil a cég, nagy átalakulások nem történtek, az új vezetői módszerek egyre inkább elfogadottak és hatékonynak bizonyultak. A munkaerőhiány ugyanakkor a VKSZ Zrt. életében is komoly kihívást jelent, a megszokott színvonalból viszont nem szabad engedni, továbbra is annak javítására kell törekedni.

Ennek érdekében folyamatosan fejlesztették az eszközállományt és a munkavállalók motiválására különböző képzéseket tartottak – összegzett a vezérigazgató.

Ami a jövő évet illeti, már most számos olyan projekt körvonalazódik, melyekben a társaság nem egyedi szereplőként, hanem partnereivel együttműködve igyekszik elvégezni a feladatait.

A Modern Városok Program részeként létrejövő Szakiparkban 1500 négyzetméreten, egy új oktatóközpontban és képzőcsarnokban, a térségi kis- és középvállalkozásokat bevonva zajlik majd a fiatalok képzése, mellyel a remények szerint sikerül egy vonzó életpályamodellt felmutatni számukra. Ez természetesen a szakképzett munkaerő hiányában szenvedő kkv-knak is óriási segítséget jelent, melyek máskülönben sem kapacitásban, sem anyagi oldalról nem tudnák megoldani egy ilyen ágazati képzőközpont létrejöttét. A projekt jelenleg az előkészítő szakaszban tart, a helyi kamarával és a Szakképzési Centrummal, valamint a vállalkozásokkal közösen zajlik a szakmai tartalom kidolgozása, februárban pedig remélhetőleg pozitív kormányzati döntés születik a működtetésről.

Előterjesztés alatt áll a tudás alapú gazdaság infrastrukturális feltételeit megalapozó Aranyosvölgyi fejlesztés is, melynek partnerei között nemcsak a Pannon Egyetemet találjuk meg környezetmérnöki és környezetgazdasági területeivel, de az elképzelések szerint itt jönne létre a Moholy-Nagy Egyetem öko-és szociális dizájn kutatási központja is, a Műegyetem pedig építészeti irányú partnercége kutatás-fejlesztési és innovációs terveit valósítaná meg a tudásparkban.

A társaság harmadik legfontosabb célkitűzése a közösségi közlekedés megreformálására irányul. A folyamat igencsak előrehaladott állapotban tart, jelenleg a konkrét működtetési modell kidolgozása zajlik, jövőre pedig az új eszközök beszerzése is megtörténhet. A cél egy olyan szinergiákra épülő rendszer megvalósítása, amely azon túl, hogy teljes mértékben a városlakók igényeit és hasznát szolgálja, nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra és a környezetbarát technológiákra. Mindemellett az eszközállomány fejlesztésekor az is fontos, hogy olyan új okos elemeket integráljunk, melyek nemcsak a közösségi közlekedésben, de a városüzemeltetési feladatok egyéb területein is kifejthetik pozitív hatásaikat – tette hozzá az igazgató.

Temesvári emellett szólt a portfólió további bővüléséről is: számos sportlétesítményt vett át a társaság, és várhatóan a reptér üzemeltetése is a VKSZ Zrt. feladata lesz, amennyiben azt sikerül visszavennie a városnak.

Az együttműködések kapcsán elmondta, jelentős lépés volt a cég életében a társadalmi felelősségvállalás programjukhoz köthető Fenntarthatóság MindenKOR nevű rendezvényük, amellyel az Ozone Zöld Díj ezüstérmét is sikerült elnyerni, míg a városüzemeltetés sikerességének pozitív visszacsatolása a Virágos Magyarország mozgalom fődíja volt. Jó úton halad a tavasszal elindított Városom, Veszprém kezdeményezés is: eddig több mint 30 szervezettel fogtak össze és számos akciót valósítottak meg a városlakók komfortérzetének növelésére.

A baráti partnertalálkozón a résztvevők egy kisfilmet is megnézhettek a VKSZ Zrt. elmúlt évéről, a Petőfi Színház társulatának tagjai – Halas Adelaida, Oberfrank Pál és Kusnyér Anna – pedig karácsonyi dalokkal és történetekkel kedveskedtek.

A találkozón részt vett Brányi Mária alpolgármester is, aki köszöntőjében a közüzemi szolgáltató és az önkormányzat között kialakult harmonikus kapcsolatot méltatta, kiemelve a társaság jövőbemutató törekvéseit és a közös elképzelések maradéktalan megvalósítását.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.